Lesz-e porter?

Közeledésükre – mikor bárgyún és esetlenül hozzád fordulnak kérdéseikkel, mint például „Mit tetszik gondolni, lesz hordár éjfélkor Váradon?” – felelj mosollyal és kevés szóval. Ne utasítsd el őket, mert ebben a lelkiállapotban, mikor a vonat vagy a hajó repíti őket a vélt csoda felé, felette érzékenyek. Mosolyogj, bólints, ne éreztesd velük, hogy nincs csoda. Annyit mondjál csak, hogy talán akad hordár, éjfélkor, Váradon.
Azóta hazatértem külföldről. És – jobb bűnbak híján – haragszom Máraira. Nem, nem is elsősorban azért, mert nem hisz a csodában. Sokkal inkább az bosszant, hogy velem nem esett meg hasonló párbeszéd. Nem mondom, próbált velem kedvesen társalogni a szállodaportás, a biciklikölcsönzős meg a fagylaltárus is, de az aktuális problémamegoldáson kívül (lásd vanília-puncs édes tölcsérben) nemigen jutottunk messzebbre. Ugyanis az általam beszélt hibrid angol–francia–orosz nyelvkezdemény kevésbé alkalmas a hosszadalmasabb kommunikációra. Ahogy az olimpia első hetéről is azért maradtam le, mert jobbára csak bambán bámultam a képeket a Eurosporton.
Nagyon szégyelltem magam.
Tudják, mire vágyom? Ha egyszer véletlenül hozzám fordul vasúton vagy hajófedélzeten egy idegen, és angolul megkérdi éppen azt, hogy „What do you think will be a porter at midnight in Várad?”, én zavar nélkül, mosolyogva mondhassam: „Maybe will be a porter at midnight in Várad.” Anélkül, hogy használnám a végtagjaimat…