Vége a nyárnak

Mert például a Balatonba négylábú be nem mehet, még a szabad strandoknál sem, ami például a világ normálisabb felén nem fordulhat elő. (Igaz, a tengerekben a sós víz állja útját az önfeledt fürdőzésnek. Tessék zuhanyozni…) És akkor még nem beszéltünk a Magyarországon feltűnően kevés számban létező kutyás panziókról, szállodákról, miközben még a kempingekben se lehet a közös helyiségekbe kutyát bevinni. Vagyis a négylábúak számára a hazai gyakorlat szerint a nyaralás nagyjából egyenlő egy szállodai szobába történő bezárással…

Hogy ez miért alakult így, erről már többször írtunk, a lényeg, hogy a különféle „ebészeti” rendeletek a kutya teljes elszigetelésében (bezárás, póráz, szájkosár stb.) látják az ember-kutya kapcsolat megoldását, és nem képesek felfogni, hogy a kutya immár az embertársadalom része; nem piszkosabb, nem veszélyesebb és nem fertőzőbb, mint embertársaink jó része.

Néhány külföldi országban járva a magyar ember meglepődve tapasztalja, hogy a kutyák bejáratosak üzletbe, bankba, étterembe. Ezzel szemben Magyarországon a kutyát csupán tömegközlekedési eszközre lehet felvinni, s bár vannak már állatbarát szálláshelyek is, de mégis messze vagyunk a külföldi normától.

Ahhoz, hogy mindenki számára elfogadható módon változzon a jelenlegi helyzet, szemléletformálásra lenne szükség: változtatni kell az állatokat ellenzők gondolkodásán, de ugyanúgy változtatni kell az állattartók viselkedésén is. Hiszen amíg valaki nem tanítja meg kutyáját megfelelően viselkedni, nem várható el, hogy a kutyátlan ember tolerálja az állat jelenlétét. Ezen a ponton viszont rátérünk egy eléggé kitaposatlan ösvényre, jelesül: kinek mi számít megfelelő szocializációnak és képzésnek? A Kutyapostás bevallja, például neki semmi kifogása sincs az ellen, ha a kutya a gazdája ágyában alszik, s azt is helyesli, ha evés idején az asztalról is kap egy-két falatot, miközben tudja jól, hogy ezt azért nem lehet elrendelni, s azt is belátja, hogy az ilyesfajta jelenetek többekben visszatetszést keltenek. Ezek szerint lehet, hogy a Kutyapostás Simonkája túlszocializáltnak számítana bizonyos helyzetekben…

Persze, az is elképzelhető, hogy azért akad egy viszonylagosan járható középút, aminek a leírása valahogy úgy szólhatna, hogy a kutyaútitárs nem ugat, fele- és negyedbarátait nem támadja meg, szépen ül-fekszik-sétál, nem folyik a nyála, természetesen szobatiszta, és így tovább. Hogy ez hogyan is működhet – erről lesz szó a jövő héten.