Egy angyalszabadító

Volt egyszer egy gyermekkórus Magyarországon, amely már akkor vendégszerepelt Amerikában meg Japánban, amikor magyar ember az országhatárt se nagyon léphette át. S amely ’56. október 23-án majdnem a Rádióban rekedt.

Család-otthonSzijjártó Gabriella2008. 10. 22. szerda2008. 10. 22.
Egy angyalszabadító

Azt írták az amerikai lapok: úgy énekelnek, mint az angyalok. Sokan próbálták már megfejteni, a hatalmas nemzetközi mezőnyben mitől vált éppen a Magyar Rádió Gyermekkórusa olyan népszerűvé. Botka Valéria, az egyik alapító mosolyogva árulja el a titkot: ők halkan énekeltek. Nekik a rádióban a hangosítás mellett nem kellett erőlködni, sőt kifejezetten óvták a képlékeny gyermekhangokat. A mutálók például néhány hónap pihenőt kaptak. Talán ez a meghitt, finom hangszín tette egyedivé őket.
– Én mindent a kórustól kaptam – szögezi le az idén nyolcvanéves, három esztendeje megözvegyült Vali néni. – Szakmai sikereket, külföldi vendégszerepléseket, még férjet is! Csányi Laci egy évvel fölöttem járt a Zeneakadémián, s miután végzett, a minisztérium a Rádióhoz helyezte szerkesztőnek. Amikor munkatársra lett szüksége, engem irányítottak oda. Mivel nem szólhatott bele, kivel dolgozzon együtt a jövőben, sértődötten azonnal felmondott. Nem fogadták el a felmondását, úgyhogy kénytelen-kelletlen el kellett viselnie engem maga mellett.
Akkoriban a rádiófelvételek úgy készültek, hogy pénzért kórusokat hívtak be az ország minden részéből. Ami ráadásul óriási rizikóval járt: vajon sikerül-e, leadható lesz-e adásba a felvétel? A Csányi–Botka duó nagy „találmánya”, hogy az intézmény alapítson és képezzen saját gyermekkórust. 1955-ben zöld jelzést kaptak. Fél évig jártak válogatásokra a fővárosi iskolákba.
– Néhány év múltán egy napon elém állt Laci, és végignézett rajtam, hogy milyen ruhát viselek. Csak anynyit mondott: a kocsi már kinn vár ránk, „fellépésünk” lesz. Az Oktogonra hajtottunk, a házasságkötő terembe. A kórusunk énekelt, miközben összeházasodtunk. Előtte a  szó klasszikus értelmében nem udvarolt nekem, mégis tudta, hogy mi ketten öszszetartozunk. Igaza lett.
Legelőször ’59-ben, Csehszlovákiába engedték ki őket vendégszerepelni. Aztán az egész világot bejárták a kórussal. Igaz, a kórustag lányukat nem mindig engedték ki – valaki „családi zálog” mégiscsak kellett a szocialista vezetésnek egy-egy amerikai turné idején, hogy a híres házaspár biztosan hazatérjen.
Óriási felelősség 25-40 gyerekkel hetekre külföldre utazni, meséli Vali néni, mégis a  legfélelmetesebb órákat idehaza élték át. Október 23-án a gyerekek más tanárok vezetésével szolfézsórán voltak a Rádióban, a házaspár pedig a közeli lakásuk ablakából figyelte, hogyan csoportosulnak az emberek a Múzeum-kert környékén.
– Este odamentünk a Rádió épületéhez, de már nem engedtek be minket, a kapuknál ÁVH-s katonák álltak. A gyerekek benn sírtak, a szülők meg kinn. A garázsba folyamatosan érkeztek teherautókkal a katonák. Az őrök hajlandóak voltak félrenézni, így a kocsik és a fal mellett egyenként húztuk ki a férjemmel a gyerekeket, akik aztán rohantak a kertbe, megkeresni a szüleiket. Este otthonról végighívtuk a családokat, szerencsésen hazaértek-e. Halálosan féltem a válaszoktól. Nem esett baja senkinek. A padlón aludtunk azon az éjszakán, nehogy belőjenek az ablakon…
Harmadnap merészkedtek be először a Rádióba. A szobájukat feldúlták, a kottákat szétszórták. Sírva rakták össze a forgatókönyveket. Aztán minden ment tovább. Az angyalok újra dalra fakadtak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek