Lecke után egy feles
Mindig arra vágytam, hogy törzshelyem legyen. Merthogy azt láttam az amerikai szappanoperákban, hogy egy fárasztó műszak után betérnek még, mondjuk, Joe bárjába egy koktélra és némi baráti csevejre, kiengedni a fáradt gőzt.
Nyáron végre találtam egy ilyen helyet. Fiatalos, nem túl füstös, és csak ritkán támasztják a pultot merev részegek. Csodálkoztam ugyan, honnan telik nekik zenegépre meg felújításra, ha ilyen gyér a forgalom.
Szeptemberben aztán megtudtam. Az ajtót nem lehetett kinyitni, akkora tumultus fogadott, a cigarettafüsttől egykori bagós létemre is heveny nikotinmérgezést kaptam. Üres hely sehol, az asztalokon sörök, felesek nagy tömegben. Hogy lehet ez, hiszen hétköznap van, este hét óra? – töprengtem. Aztán rájöttem: a közeli középiskolai kollégiumok népe foglalta vissza az ivót a vakáció után. Leckeírás után, a délutáni kimenő alatt lazítanak egyet: benyomnak egy-két korsóval, és békésebben szundítják át az éjszakát. Dohoghatok magamban, hogy kiskorúakat ki sem szolgálhatnának, meg hogy azért van kis hazánkban egymillió alkoholista, mert már a serdületlenek is így alapoznak.
Ám tenni csak egyet tehetek: gyorsan kifordulok a kricsmiből. S aztán visszajövök az őszi szünet alatt, akkor alig lézeng majd vendég…
