Megpróbáltatások naplója III.

Augusztus 24. vasárnap
Elindulunk egy népszerű magyar fürdőhelyre. A szállodában - állítólag - fel van tüntetve az étlapon az ételek szénhidráttartalma, a vacsora pedig svédasztalos, így az étkezés nem okoz problémát. Kiderül, hogy reggeli csak hét órától van, Laura viszont fél hétkor eszik… Szerencsére van nálunk kenyér, gyümölcs, felvágott – na és persze a mérleg sem hiányozhat a „túlélőcsomagból”.
Nem marad ki semmi jóból: kilenckor lejön velünk, és sok-sok zöldséget, húst „reggelizik” - büntetlenül. Az ebédnél viszont kiderül, hogy fogalmuk sincs, mit is ehet egy cukorbeteg. Nyolc ember – pincérek, konyhafőnök, séf – tanakodik, hogyan oldják meg ezt az igen nehéz feladatot. Végül megmondom, hogy mennyi rizst főzzenek meg, és süttetek egy szelet húst. Éljen, nem fog egy hétig szendvicsen élni a gyerkőc!

Augusztus 27. szerda
Régen a nyaralás a pihenésről szólt, most iszonyúan fáradt vagyok. Ugyanúgy korán kelünk – inzulin, reggeli -, este pedig menetrendszerűen rosszul lesz. Tanácstalan vagyok, nem merem módosítani az adagokat, pedig valami nem jó. Este kiugrik a tűből – ott állok, kezemben a tű, Laura pedig sír, hogy nagyon fáj… Én is elsírom magam.
Laura élvezi a medencéket, az úszást – én aggódom. Nagyon. De nem mutatom. Sajnálom, hogy nem lehet olyan gondtalan, mint a többi gyerek…

Augusztus 28., csütörtök
Aggódik az iskola miatt. Mit fognak szólni a többiek? Csúfolni fogják? Mi lesz, ha Szilvi néni azt mondja, nem járhat suliba?
Engem az emberek butasága idegesít. „Lehet ezzel normálisan élni?” Igen, lehet. De cseréljünk már egy napra!
A kedvencem: „Biztosan kinövi.” Nem kérdezik, kijelentik. 
Magam sem tudom, mit várok az osztályfőnökkel való találkozástól.

Augusztus 29. péntek
Szilvi néni elsöpör minden aggodalmat. Nem tud semmit a cukorbetegségről, de mindent tudni akar. Hogy vihesse Laurát kirándulni, táborba, hogy nem maradjon ki semmiből. A kislányom szemmel láthatóan megkönnyebbül. Hálás vagyok Szilvi néninek.

Szeptember 1. hétfő
Ismét kiderül, hogy a gyerekek sokkal jobb fejek, mint a felnőttek. Pisszenés sem hallatszik, amíg elmondom, hogy mi történt Laurával. Kérem, segítsenek neki, hogy ugyanúgy élhessen közöttük, mint eddig. Nem nevetnek, nem zajonganak – olyan békés az egész