Merre tévelyeg a gólya?

Többet kéne templomba járni, és akkor több gyermek születne – ilyen egyszerűen oldanák meg az amerikai népességfogyás problémáját egyes helyi politikusok. A merész állítást számokkal igazolják: a legtöbb gyerek Utah tagállamban születik, ahol a lakosok közt a legmagasabb (69 százalék) a hívők aránya.
Alig két éve Putyin orosz elnök bejelentette: 250 ezer rubelt, azaz mintegy kétmillió forintot kap minden asszony, aki két gyermeket vállal. Épp ugyanekkor Európa nyugati végében a portugál miniszterelnök, José Sócrates anyagi támogatás helyett inkább a pénzbüntetést választotta: azok a szülők, akik csak egy vagy két gyereket nevelnek, magasabb nyugdíjjárulékot fizetnek.
Az 1,3 milliárd lakosú Kínában él a világ népességének egyötöde. Itt még a hetvenes évek végén vezették be kötelező jelleggel a városiak számára az egy-, a vidéki lakosság számára a kétgyermekes családmodellt. A népességszabályozás további fontos eszköze az alkotmányban is rögzített jogszabály, mely szerint a nők 20 éves kor felett, a férfiak pedig 22 éves koruktól házasodhatnak. A kormányzat ezzel igyekszik meggátolni, hogy 2020-ig másfél milliárd fölé emelkedjen a lélekszám.
Láthatjuk: attól függően, hová bökünk a földgömbön, más és más népesedési gondok – vagy gyerekhiány, vagy embertöbblet, vagy elöregedés – terhe nyomja a helyiek vállát. Ráadásul a régi „demográfiai közhelyek” is megdőlni látszanak. A statisztikák szerint lejárt a déli (olasz, görög) nagycsaládok ideje, a csökkenő gyermeklétszám miatt egyre kevesebbet látni majd a jövőben – például a Keresztapa-filmekben irigyelt – temperamentumos, összetartó, szapora famíliákat. Ezzel szemben a hűvös északiak „ráhajtottak”, a korábbihoz képest több svéd, finn, dán gyermek születik.
A fene se érti az okát! Amikor évtizedeken át a svéd szociális háló legendás biztonságát irigyelte egész Európa, kevés gyerek jött világra náluk – most, mikor épp megrendülni látszik a modell, megjött a gyerekvállalási kedvük. Valószínűleg idővel, úgy 30-35 év múlva a szakemberek biztosan megtalálják a jelenségre a magyarázatot. Addig azonban szeretném hinni, hogy egyszerűen időnként magától működésbe lép a természet belső önszabályozása.
Mint például a II. világháború után. A világégés előtt nagyjából fele-fele arányban születtek fiúk és lányok. A harcok során ugyebár sok férfi esett el. Békeidőben egyszer csak a természet elkezdte „behozni” a lemaradást, és egyre több fiúgyermek jött világra.
Nem mondom én, hogy nem szabad vagy nem kell olykor beavatkozni a népesedési folyamatokba – mondjuk, ha már a Föld eltartóképessége és az energiaforrásokkal való gazdálkodás kerül veszélybe. Csak azt is látni kell, hogy a szabályozás bizony időnként zsákutcát jelent. Vegyük csak a „megfizetett” gyerekek példáját: amíg Oroszországban alacsonyak a bérek, alacsony a várható élettartam, rossz a közbiztonság és nem működnek az állami szociális intézmények, addig az orosz szülők nemigen fognak több gyereket vállalni. A kínai újgazdagok pedig könnyedén ki tudják fizetni a második és további gyermekek után járó büntetést, ha igazi „mediterrán” nagycsaládra vágynak; sőt, vidéken még mindig a megengedettnél korábban házasodnak, hadd szülessen meg minél előbb a hagyományosan nagy értéknek tartott fiúgyermek.
De ne menjünk messzebb kis hazánknál! Megszokhattuk már, hogy Magyarország jó ideje a statisztikák népességfogyás című rovatában foglal helyet. Ahogy az sem újdonság a hírekből, hogy gazdasági eredményeink csökkennek, most még világválság is sújt minket, nem győzzük eleget szidni kormányt. Az ember azt várná, hogy ilyen ingatag helyzetben megcsappan a családalapítási kedv. A számok mégis mit mutatnak? Hosszú idő után végre több magyar gyermek születik.
A demográfusok még keresik a tudományos magyarázatot. Pedig lehet, hogy józan paraszti ésszel kéne közelíteni: bajban az emberek sokkal inkább befelé fordulnak. Jobban összetartanak. Egymáshoz bújnak. Egészen szorosan…