Éva almája helyett gömbök lógnak

Már a középkorban is megjelent az ünnepi fénybe vont templomokban, mégpedig Ádámra és Évára, valamint a tudás fájára emlékeztető szimbólumként. Jóval később, mintegy kétszáz éve már a biedermeier lakások éke lett a bibliai Paradicsomot és az örök élet lehetőségét idéző fa. Kezdetben almát és diót aggattak rá.
Állítólag a gyertyafényes fát először Luther Márton vitte be a lakásába, hogy emlékeztessen Jézus születésére. Amikor ugyanis az erdőn járt, elbűvölte a havas fenyő látványa. Luthert fenyőillatban ünneplő családtagjai körében örökíti meg egy ismert metszet, mely Wittenbergben látható. Csakhogy a kép az 1800-as években készült, s valószínűleg az evangélikus hagyomány alapján ábrázolja asztalán tűlevelűvel a XVI. században élt reformátort.
Egy másik legenda szerint a türingiai Lauschenben esett meg, hogy egy szegény üvegfúvó mesternek még almára se tellett, pedig nagyon szerette volna szép karácsonyfával meglepni a gyerekeit. Ekkor ötlött eszébe a gondolat, hogy üvegből is készíthet a gyümölcsre hajazó díszeket. A fenyőn olyan szépen mutattak a gömbök, hogy a türingiai erdő völgyében fekvő, üveggyáráról ismert településen hamarosan gyártani kezdték a szebbnél szebb díszeket. A napóleoni háborúk idején a népszerű folyóiratokban képek jelentek meg az új módiról, amely hamarosan Németországon kívül is divatba jött. Az első világháborúig e csillogó holmik készítése Lauschen monopóliuma volt. Manapság is ügyeskednek a német mesterek, legutóbb például arról érkezett hír, hogy  megformálták a világ valószínűleg legdrágább ünnepi díszét: az áttetsző üveglabdát 12 karátos arannyal futtatták be, és 120 gyémánttal tették fejedelmivé.
A fára kerülő szaloncukor igazi hungarikum. Jókai Mór még szalonczukkedlinek nevezte. A reformkor után vált divatossá, hogy a polgári szalonokban fát állítottak, s erre aggatták az angyalkás papírral burkolt cukorkát.
A fényt adó, s közben megsemmisülő gyertya a sötétségben világító lelket, illetve a keresztényeknél magát Krisztust szimbolizálja. Egy magyar népszokás szerint a család minden tagja gyertyát gyújtott: akinek a füst felfelé szállt, arra szívesen tekintett a Kisded, akinek viszont félrement a füstje, az valamiben bűnösnek találtatott. A hiedelem szerint mindenkinek ég odafönn egy gyertyája, mégpedig addig pislákol, amíg az ember él.