Vásárolj, míg bírsz!

A trükkök sora már a bevásárlókocsinál kezdődik, ami az idők során egyre nagyobb lett – mert minden nagyobb fölújításkor kicsit nagyobb kosarat, bevásárlókocsit vetett be az áruház. Hogy mi ebben a trükk? Az, hogy a nagy kosárban elvész a kevéske árucikk, ami kellemetlen hiányérzetet kelt („Ennek csak ennyire telik!”), és arra ösztönöz minket, hogy legalább az alját beterítsük. (Persze az igazi komfortérzetet az adja, ha színültig rakjuk a kocsit – más kérdés, hogy ez a kellemes érzet fizetés után is megmarad-e…)
Belépve az áruházba rendszerint kevésbé izgató áruk fogadnak (például ásványvizek hegye). Ez sem véletlen, hiszen ekkor még az alkalmazkodás fázisában vagyunk. Mire azonban magunkhoz térünk, máris egy „ütős” cikksorozat, az édességek, csokoládék kellős közepén találjuk magunkat, amelyek legtöbbünket máris vásárlásra indítanak.
Majd az élvezeti cikkek, kávék, kakaók, teaféleségek következnek – ezek mellett sem lehet fakír módjára elhaladnunk. Ha pedig sütöde is működik az üzletben, annak az illata itt már biztosan elér minket, hogy aztán az orrunknál fogva vezessen egészen a kenyeres, süteményes pultokig.
A tejes és kenyeres pultot rendszerint hátul, kevésbé központi helyen találjuk az áruházakban – ezt sem véletlenül. Nagyon jól tudják ugyanis a fogyasztói pszichológia művelői, hogy mivel ezek mindennapi cikkek, ezekért úgymond bárhová elmegyünk. Mint a fölvágottakért is, amelynek hűtőpultjait olyan fénnyel világítják meg, amelyben a szeletelt sonka, párizsi gusztusos rózsaszínűnek, teljesen frissnek látszik. (De ha kivisszük onnan a normál fényre, olykor bizony kiderül: igencsak sápatag az a fölvágott.)
Lassú, andalító zene szól a szupermarketekben, hogy andalodjunk, hogy nyugodtan, szépen, komótosan vásároljunk, minél többet. Fölmérések igazolják, hogy a vásárlók mintegy negyven százalékkal több időt töltenek az áruházban akkor, ha lassúbb zene szól. Hasonló célú trükk, hogy nyáron az átlagosnál is hűvösebben tartják az áruház légterét, a kellemes hűs környezet ugyanis vevőmarasztaló. Mint ahogy teljesen tudatos az is, hogy nincs óra a szupermarketekben, azt sugallván: az idő áll, hát bátran, nyugodtan vásárolhatunk.
Ha így, lassan, bandukolva eljutunk végre a pénztár közelébe, ott rendszerint még egy próbát kell kiállnunk. Itt helyezik el ugyanis az áruházak az újdonságaikat, az akciós termékeiket, azokat az árucikkeiket, amelyekről úgy érezzük: ha nem veszünk, soha vissza nem térő alkalmat szalasztunk el. És, az ilyen traumákat megelőzendő, teszünk belőlük a kosárba. Ami egy pillanatra elfelejteti velünk a másik nagy traumát, a közelgő fizetést a kasszánál.
Ez kétségkívül a kijózanodás pillanata, amit pénztártól való távozás után többnyire erős fogadalomtétel követ: vége a meggondolatlanságnak, a legközelebbi vásárlásnál igenis keményen megfontoljuk, mit veszünk…