Rablólegyek előnyben!

Csőröslegyek: fiú és lány, párosodnak, a hím ajándékot ad a nősténynek, hogy azzal foglalatoskodjon, és maradjon nyugodtan – magyarázza a fényképet Szappanos Albert állatorvos. A kecskeméti fiatalember ugyanis legyekkel foglalkozik: fényképezi, rajzolja, gyűjti őket. – Birkákat kezeltem éppen, mikor ezt itt megláttam a falon. Mondom: állj, egy pillanat türelmet. Most fényképeznem kell.
A rendelőben üldögélünk Kecskeméten, a műtőasztalon javarészt részletes tollrajzok meg egynéhány pasztellkrétarajz: legyek, lepkék, muslincák. A laptop képernyőjén is képek futnak: esznek, isznak, párosodnak, fészket építenek, vért szívogatnak – a rovarvilág teszi a dolgát.
– Apám keltette fel az érdeklődésemet. Gyerekkoromban saját rovargyűjteményem volt. Mindenki más vásárolta, én viszont magam készítettem, apám ebben is segített. Az egyetemen az állattantanárunk a Természettudományi Múzeum légytárának vezető professzora, Papp László volt. Azon gondolkoztam, ebből a rovarszeretetből meg az állatorvoslásból kellene valamit összegyúrni, hogy legyen egy szakdolgozatom.
A bagócslegyek lárváit kezdte el kutatgatni. Ebből kerekedett egy dolgozat, amit benevezett a tudományos diákköri munkák versenyére. Megnyerte egyetemi, megnyerte országos szinten, még Oroszországban, a Szkrjabin Állatorvostudományi Egyetemen is előadott a témában, oroszul. Nagy szám volt.
– De miért pont a legyek mellett voksolt?
– Részben azért, mert Papp László professzorral dolgoztam évekig, és így a téma „rám ragadt”. Bár engem inkább a lepkék érdekeltek, csakhogy azokat már kikutatták. Ugyanakkor új légyfajt már sikerült felfedeznem.
Szappanos Albert az új légyfajt iskolaigazgató édesapja emlékére nevezte el, aki pont abban az időben halt meg. Az Apolisis szappanosit édesapja kerekegyházi lakóhelyétől nem messze fogta. Ő gyűjtötte be az első példányt, aztán a faj jegyeinek meghatározásához még további harmincat: ő rajzolta meg a jószágot a Természettudományi Múzeum számára.
Menet közben ugyanis kiderült, hogy a képzőművészet sem áll távol az állatorvostól, ezért Papp László kérésére elkezdett rovarokat rajzolni a Természettudományi Múzeumnak, határozókönyvekbe és tanulmányokhoz. Az állatorvos mindig új technikákkal kísérletezik, büszkén mutogatja az eredményeket.
Bennem viszont az a kérdés vetődik fel: mindez rengeteg szöszöléssel jár, miért nem készít inkább fotókat?
– Olyan mértékű nagyításnál, amire ilyenkor szükség lenne, a mélységélesség komoly nehézséget okozott sokáig. Most már van olyan számítógépes program, ami ezt megoldja, de még mindig ott van a kiemelés kérdése. A rajznál az a lényeg, hogy hangsúlyozzunk bizonyos tulajdonságokat.
Nem lehet megcsinálni egy fényképpel, hogy például ezek a sörték – elővesz egy szőrös legyet ábrázoló rajzot – látszódjanak rendesen. A cél az, hogy a kép határozóképes legyen, lehessen róla elsődleges információt levenni.
Szappanos Albert saját bevallása szerint középúton van az igazi keményvonalas természettudós és a laikus érdeklődő között, ezért kiválóan alkalmas arra, hogy közvetítsen a két világ között.
– Rendszeresen eljárok iskolákba. Egy hétig kint van a kiállítás, a képek, a fotók, és azután tartom az előadást, ami beilleszthető a természetismeret tantárgyba. Alsósoknak interaktív foglalkozást tartok: hova tegyük a rovarokat a világban, hogyan gyűjtsük, hogyan ne gyűjtsük… A nagyobbaknak meg átfogót a rovarvilágról, a Földön betöltött szerepükről, mennyiségükről. A dolog általában addig nehéz, amíg meggyőzöm az iskolát, hogy minek ez nekik. De ha elég közelről nézzük, ezek rém izgalmas dolgok. Nézd ezt a képet: darazsat eszik a rablólégy. Az ilyesmit a gyerekek is imádják: mindig azt kérdik, mikor jövök legközelebb.