
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Mivel a tömegtől nem fértek Jézus közelébe, kibontották fölötte a tetőt és a nyíláson át leengedték a hordágyat, amelyen a béna feküdt. Jézus pedig látva hitüket így szólt a bénához: Fiam, bűneid bocsánatot nyertek. (Mk. 2,4-5)
Az a segédkező négy ember már hallott Jézusról, egyikük talán találkozott is vele. Elvitték társukat hozzá, de látták, hogy nem jutnak elébe. Erre kibontják a tetőt, s leengedik a béna barátjukat Jézushoz. Találékonnyá tette őket a szeretet. Nemcsak beszéltek róla, hanem cselekedtek is – hittel és szeretettel. „A gyakorlati cselekvés túlságosan kevés, ha nem válik benne érezhetővé az ember iránti szeretet, mely a Krisztussal való találkozásból táplálkozik.” (XVI. Benedek pápa, Deus caritas est 34) A szeretet gyógyít. Szeretet nélkül a lélek megbénul. A béna ember egyúttal minden olyan ember példája is lehet, akinek bűnei megakadályozzák, hogy szabadon mozogjon a jó útján. A rossz befészkeli magát a lélekbe, s ott megbéklyózza az embert a hazugság, a harag, az irigység és más bűnök kötelékeivel. Ezért Jézus először – az írástudók nagy felháborodására – Istentől kapott hatalmánál fogva a béna bűneit bocsátja meg. Csak eztán mondja neki: „Kelj föl, fogd az ágyadat és menj haza”, s gyógyítja meg teljesen. Isten a teljes gyógyulást akarja, Ő a hiteles szeretet forrása. Csakis az isteni szeretet képes megújítani az ember szívét, és a megbénult emberiség csakis gyógyult szívvel képes újból fölállni és járni. Az isteni szeretet az igazi személyes erő, amely megújítja a világot.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu