Aranyom

Csak mikor egy idős néni hozzáhajolva, kedvesen megszólította – Hová igyekszel, aranyom? –, akkor torpant meg egy pillanatra. Aztán a fűnyíró elhallgatott, így hát figyelme végleg a nénire terelődött. Általában tartott az öregektől. Talán a ráncos bőr, a kissé hajlott tartás vagy az érdesebb hang tette – ki tudja. De ez a néni más volt. Szeméből végtelen nyugalom, derű és szeretet sugárzott.
– Ott búgott egy fűnyíró – mutatott pici ujjával a számára legfontosabb esemény felé.
– Bizony, lenyírta a bácsi a füvet – válaszolt a néni.
– Hogy szép legyen? – érdeklődött tovább a kicsi.
Rikácsoló hang szakította félbe párbeszédüket az épület felől:
– Helyes gyerek, az unokád?
A néni felemelte tekintetét. Most látszottak finom, kedves vonásai. A hang irányába, annál mégis sokkal messzebb nézett.
– Az unokám? – suttogta. – Az egyetlen fiam harminc éve halott, nincs nekem senkim.
Azzal megsimogatta a kisgyerek göndör fürtjeit. Olyan mozdulattal, amilyennel csak egy igazi nagymama simogat.