Jogosítvány a kutyatartáshoz

Azért is olvastam örömmel ezt a hírt, mert a Kutyaposta sem szól igazán másról, mint arról, hogy tanuljunk meg kutyául: szeressük és értsük meg négylábú társainkat. Mert sajnos az esetek zömében még ma is azt tapasztalom, hogy valaki kap egy kutyát, s már másnap kutyaszakértőnek tartja magát… E „hozzáértésnek” köszönhetőn aztán ki ne látott volna dühös kisgyereket pórázon rángatni kölyökkutyát, kétméteres láncon „életre ítélt” négylábút tengődni udvar mélyén, ki ne hallott volna a fölös szaporulattól ásóval-lapáttal megszabaduló gyilkosról, öregedő vadászkutyáját lelövő vadászról, vagy csak egész egyszerűen ki ne látott volna ápolatlan, rosszul táplált kutyát… Néha úgy tűnik, a kutyások nagy része még az alapvető szabályokkal sincs tisztában… Holott, s ez kellene legyen minden kutyatartó fő szabálya: minden, ami a kutyával csak történhet és történik, egyedül az ember felelőssége. Jó ötlet ez a jogosítványhoz kötött kutyatartás, csak attól tart a Kutyapostás: nem biztos, hogy megéri, míg nálunk is bevezetik…

Egy másik, s ugyancsak pozitív információról is hírt kaptunk. E szerint Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megelégelte, hogy a közelmúltban több kereskedelmi létesítmény – az ÁNTSZ-re hivatkozva – nem engedte be üzletébe a vakvezető kutyával érkező vásárlót. A biztos most olyan jogi szabályozás megalkotását sürgeti, amely kifejezetten lehetővé teszi, hogy vakvezető kutyák bekísérhessék gazdájukat, akár az élelmiszerboltokba is. Egy fontos mondat álljon itt a biztostól: „A fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségének megteremtését, érvényesülését az államnak nem csupán az akadályok lebontásával, hanem – akár a társadalmi tudatot is formáló – pozitív intézkedésekkel is elő kell segítenie.” Hát akkor formáljuk azt a társadalmi tudatot…

A kedvező és a jövőt építő hírek után következzen egy szomorkásabb levél, a jelenből. Egy nevét leírni félő olvasó küldte, ahogy írja: egy állatbarát, Dél-Somogyból.

„A falunkban tüzelnek a szuka kutyák, de tüzel az önvédelmi fegyverrel rendelkező szomszédom is, a szuka kutyájához látogató szerelmes kanokra. Legutóbb fényes nappal lőtt meg egyet, nem törődve még azzal sem, hogy az utcán emberek voltak. Nem csoda, hiszen a nyugdíjazása előtti beosztásában eddig is azt csinált, amit akart… Ez évek óta így megy, ez a szegény kutya már a harmadik volt, akit agyonlőtt. Milyen ember az ilyen…?”

Nem tudom, de messze van, nagyon messze az a Svájc…