Elmélkedés

Boldog, aki magára vonatkoztatja Jézusnak a címben idézett szavait. Talán szabad használni így: „Barátaim vagytok!” „Barátom vagy!” Boldog, aki nemcsak szeretné, de képes is így meghallani Jézust, aki a Krisztus, az üdvözítő, a gyógyító! Boldog, aki képes joggal vallani: „Jézus a barátom, az üdvözítőm, a gyógyítóm!”
Két éve kaptam egy hűtőszekrényajtóra ragasztható táblácskát ezzel a felirattal: „Mivel az embereket szárnyak nélkül nem lehet angyalnak nevezni, barátoknak hívjuk őket.” Meglepett az ajándék, mert akitől kaptam, unokám lehetne, de nem az. Ennyire vágyik az ember a tiszta, igaz barátságra? Ekkora érték az igaz barátság? Akkora érték, hogy még az Üdvözítő is igényli, hogy közvetlen emberi kapcsolatait ne a tanító, az úr jelzők jellemezzék, hanem a „barátom”?
Mi az alapja, a háttere ennek a felülmúlhatatlanul bensőséges emberi kapcsolatnak (sőt Isten és Ember kapcsolatának)? Megmondja Jézus: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket.” Lehet-e magasztosabb szeretet ennél? És ugyanezzel a magasztos szeretettel szeret engem a Krisztus? Ő mondja, tehát úgy van! Mégis van feltétele, nem az Ő részéről, hanem részemről: „Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben.” Félve kérdezem: „Mi a parancsod, barátom?” Válaszol: „Ez az én parancsom: Szeressétek egymást!” „Ilyen egyszerű?” „Nem, nem egyszerű! De ha sikerül, akkor mindent megad nektek az Atya, amit nevemben kértek tőle.”
Buzgán József