Elmélkedés

A nomád pásztor, Ábrahám, akit kortársai mint ateistát száműznek, mert „csak” egy Istent fogad el és imád, rászorul a szövetségre. Rászorul a szövetségre, mint Árpád népe a Kárpát-medencében, hogy meg ne fojtsák a szomszéd nemzetek. Keresi a szövetséget, hogy nyájai szaporodjanak, szolgái meg ne szökjenek, és mindenféle alattomos kór elkerülje őt, családját, szolgáit és nyájait. Keresné a szövetséget, hogy vagyona méltó utódok öröksége legyen, de ez a remény már kútba esett. Akkor, amikor már az ő Istenétől sem remélt semmit, mert öreg volt, és utód nélkül készült távozni a földi létből, akkor jelentkezik az ő Istene, és szövetséget ajánl föl neki.

Az a szövetség erősen működött, s bár „ó” jelzővel, de működik ma is. Az ószövetség helyébe jönnie kellett az újnak. Ezt az újat is Ábrahám, Izsák és Jákob Istene kezdeményezte. Ő nem volt elégedett az ó-val. Nem volt elég értékes számára a bakok és bikák vére. Mélységes és csodálatos misztérium, de a legdrágább vér áldozatára „vágyott”. Az Isten előtt a legmagasztosabb, fenséges áldozat, az egyetlen Őhozzá méltó, létrejött a Golgotán. De aki bemutatta, azt akarta és lehetővé is tette, hogy ott legyünk, résztvevői legyünk mi mind. Ezért mondta: „Vegyétek, és egyétek, ez az én testem... ez az én vérem…” Így mi is szövetségesei lehetünk Istennek. Feltétele azért van ennek a szövetségnek. Ábrahám esetében ez volt a feltétel: „Járj előttem és légy tökéletes!” (Ter 17,1). Tőlünk sem kíván kevesebbet. Megéri!
Buzgán József