Mitől ilyen ez a gyerek?

Mégpedig a saját természetéből fakadóan. Bea, a kisebbik 22 éves, jókedvű, életvidám lány, válogat a fiúkban, utazik, bulizik, rengeteg barátja van. Judit két évvel idősebb, ő viszont boldogtalan és elégedetlen. Ha őt hallja valaki, azt hihetné, nyomorban élünk. Pedig normális, átlagos házban lakunk, ahol mindkét lánynak külön szobája van, a családi autót bármikor használhatják, ha szükségük van rá, taníttattuk őket, minden évben nyaralni mentünk, néha külföldre is.

Keresetüket magukra költhetik, ugyan elkérünk tőlük húsz-húsz ezer forintot „hozzájárulásként”, de azt gyűjtjük számukra, bár ők nem tudják. De Juditnak irreális álmai vannak. Ő rögtön akarna mindent és mindenből a legjobbat: a legmárkásabb ruhákat, menő autót, utazást Bali szigetére, olyan fiút, aki szép, okos és gazdag, na és persze térden állva imádja őt. S mivel ezekre nincs esélye, keserű és elégedetlen. Ha nem utazhat Balira, akkor Siófokra sem akar, ha a milliomos filmsztár nem érdeklődik iránta, akkor a szomszéd fiú se tegye.

Teljesen egyformán neveltük a két lányt, nem értem, honnan van Juditban ez a nagyzolás, ez a légvárkergetés. És bár nagyon boszszant, mégis elsősorban a sajnálat az, amit érzek iránta. Egész életében boldogtalan lesz, ha így folytatja. Ha volna valami ötlete, hogyan téríthetném észre, megköszönném.
Üdvözlettel: egy kétlányos anya

Kedves Asszonyom!
Lám, az önök példája is azt mutatja, hogy a nevelés csak részben felelős egy ember jelleméért. Vannak, akik egyszerűen képtelenek a boldogságra. Pedig a boldogság egyik forrása, ha az ember vágyai és lehetőségei megegyeznek egymással. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne legyenek terveink, céljaink, ne törekedjünk többre-jobbra. De álmainkat meg kell tudni különböztetni a valóságos lehetőségektől.

Ami Juditot illeti, azt gondolom, akkor sem lenne sokkal boldogabb, ha hirtelen Balin találná magát, mondjuk a szép színész, Orlando Bloom oldalán. Hiszen ilyen hirtelen ugrást nem is tudna feldolgozni. Talán itt lehetne keresgélni az érveket. Mondja el neki, hogy az általános tapasztalat szerint jobb mindent a maga idejében és fokozatosan elérni. Vagy pedig, ha nincs türelme hozzá, tegyen érte, hogy különleges élete legyen. Például tanuljon valami egészen ritka, nagyra becsült mesterséget, kevéssé ismert nyelvet. De ülni otthon, elutasítani a saját életet, és várni a királyfira – hát nem sok értelme van. Hogy valami vigasztalót is mondjak: a leányzó még csak 24 éves, talán csak kicsit későn nő be a feje lágya…
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes