Fifi a mennyben

Nem, dehogyis akarom én bántani a kedves olvasót, aki szíve bánatát öntötte a Kutyapostás lelkére, de a három levél, amit elküldött, egy kutyatartó felelősségéről is szól. Mert a három levél egyben egy kiskutya végzetéről is szól.

Család-otthonSzücs Gábor2009. 07. 17. péntek2009. 07. 17.
Fifi a mennyben

Az első levél keltezése április. Akkoriban olvashatták is rovatunkban. Egy drótszőrű, fekete-sárga színű farkaskeverék a hőse, akit levélírónk befogadott. Szófogadónak bizonyult, könnyen és gyorsan tanult, jó házőrző vált belőle. „Azért tartottam fontosnak megírni Fifi történetét – olvashattuk a levélben –, mert mégiscsak annak köszönhető az élete, hogy sokan voltak, akik segítettek neki. Még sok a hiányosság, házikó, póráz – nem voltam felkészülve a fogadására. De a leglényegesebb már megvan: van otthona és gazdája…”

A második levél dátuma június. És tragikus. Már a címe is: Miért kellett Fifit elaltatni?
„Sajnos, az örökbe fogadott kutyus története szomorú véget ért. Egy bűne volt: szeretett. Mindig ott akart lenni, ahol én. Még meg sem melegedett nálam, a szomszédnő már megjegyezte, hogy kárt csinál a kertjében. Kerítésre sajnos nem telik, de egy empatikus környezetben ez nem is lett volna baj. Szegény Fifi bűne csak a ragaszkodás volt, és éppen attól kellett megóvnom, hogy valami rossz történjen vele. Tele vagyok keserűséggel, egyfolytában jönnek a könnyeim, és azt kérdezem: miért nem adott az isten környezetembe megértőbb embereket…”

A harmadik levél júliusi. Előzménye, hogy nem tudtam sem örülni, sem egyetérteni a második levélben leírtakkal. Ezért kaptam egy levelet, immár a túlvilágról, Fifitől, aki volt gazdájától búcsúzik:

„Boldog voltál, amikor bementem hozzád, és én is boldog voltam. Volt mit ennem, ihattam és kaptam szeretetet. Talán az is volt a baj, hogy világgá kiáltottad érzéseidet. Mert másnap odajött a szomszédnő, hogy letörtem a paprikáját. Igaz, én a kerítést nem ismerem, a tiéd nem is volt a legjobb állapotban, játszva átugrottam, hogy barátkozzam az ő kutyájukkal. De ők azonnal kiabáltak rám, neked meg azt mondták, el kellene törni a lábam. Nem tudom, honnan volt irántam ennyi gyűlölet a szívükben… Azt is tudom, hogy oly sok próbálkozás után – polgármester, állatmenhely, még a virágos is – végső kétségbeesésed indított arra, hogy elaltass… Én élek, élni fogok a szívedben, és arra kérlek, ne felejts el. Ha már léptél, legyél erős. És ne felejtsd el azt sem, hogy rövid ottlétem alatt boldog voltam.”

Önökre bízom, hogyan döntenek e történetről. Nekem csak a fájdalom marad, és tán a cherokee indián, cowboy, rádiós, újságíró, filmsztár és legenda, Will Rogers mondata: „Ha nincsenek kutyák a mennyországban, akkor oda akarok menni, ahová azok is mentek.”

Ezek is érdekelhetnek