Gyerekkultusz

Visszaemlékszem kicsikoromra, nagyszüleimmel együtt éltünk, mivel apám korán meghalt. Közösen étkezett a nagy család. Mi, gyerekek meg sem mukkanhattunk, csendben kellett végigenni az ebédet, az utolsó falatig. A beszélgetés a felnőttek közt folyt, a családfő irányította. Ő pedig a nagyapám volt, szigorú ember, de ha azt mondta: „jól van, fiam!”, az felért egy jutalommal.

A magam családjában azért már lazább voltam, türelmesen, szeretettel bántam a kislányaimmal, sokat játszottunk, kirándultunk együtt. De amit megtiltottam, abból nem engedtem. A gyerekek ajándékot kaptak születésnapra, karácsonyra, édességet névnapra, Mikulásra, húsvétra. Amikor nagyobbak lettek, soha nem szóltam bele, mit vesz nekik az anyjuk, aki velük persze megbeszélte. Lányaimmal ma is meleg, szeretetteljes a viszonyunk, gyakran találkozunk. Büszke vagyok rájuk, derék emberek lettek.

Csak az nem tetszik, ahogyan a gyerekeiket nevelik! Mindkettőjüknél két-két gyerek van, egy lány, egy fiú felállásban, a legidősebb tízéves, a legkisebb kettő. Szép és okos gyerekek, nagyon szeretem mindet. De elviselni egy órán túl alig lehet őket. Önzőek, lármásak, fékezhetetlenek. Ha körülüljük az asztalt, ők ricsajoznak, rendetlenkednek, egymást szekálják. Este nem akarnak lefeküdni, reggel nem akarnak felkelni. És még sorolhatnám. Igaz, amikor csak velünk, nagyszülőkkel vannak, sokkal kezelhetőbbek.

Nem akarom a lányaimat oktatni a nevelésről, tanácsot amúgy sem fogadnak el. De mit tehetnénk mi, nagyszülők, hogy kissé pallérozni tudjuk az unokáinkat?

Üdvözlettel:
egy régimódi nagypapa

Kedves Uram!
Nem tartom önt régimódinak, nekem is az a véleményem, hogy a gyerekeknek igenis szükségük van szabályrendszerre. Ha családban él valaki, akkor annak alkalmazkodnia kell a többiekhez, még akkor is, ha óvodás. Amikor több generáció élt együtt, és mindenkinek megvolt a maga szerepe – uram bocsá!, rangja –, akkor ezt magától értetődően sajátították el a gyerekek is.

Ha azt értjük gyerekközpontúságon, hogy mindenki körülöttük ugrál, lesi a kívánságukat, hát nem jó, hogy így van. Ezzel együtt: a szülő nevel, a nagyszülő nem avatkozhat ebbe bele. Ha fontosnak érzi, akkor legyenek velük többet, magukban, szülők nélkül. A nagyszülői ház meleg, nyugodt, de szabályozott légköre egészen biztosan maradandó hatással jár. Hiszen nem olyan rosszak ők, csak éppen korunk gyermekei.
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes