Kutyasétáltatás hajnalban?

Két kis epizód következik most; a Kutyaposták sorában meglehetősen szokatlanul az egyik „macskás” lesz, de talán mindkettő hordoz magában némi, divatos szóval kifejezve, „üzenetet” is.

Család-otthonSzücs Gábor2009. 07. 03. péntek2009. 07. 03.
Kutyasétáltatás hajnalban?

A Kutyapostás, amikor éppen nem írja heti rovatát, akkor például sétáltatja Simonka nevezetű berni pásztorát. S mivel Kutyapostás csak olyasvalaki lehet, aki minimálisan háromszor sétáltatja kedvencét, hát, mi is ennek megfelelően járunk… A reggeli séta időpontja hat óra volt, egészen addig, amíg az egyik kerítés mögül szokásosan ránk várakozó, és megjöttünket üvöltve köszöntő négylábú gazdasszonya valamit nem kiáltott nekünk. Amit a nagy hangzavarban a Kutyapostás szerencsére meg sem hallott, de azért egyértelműen kikövetkeztethető volt a kérdés: mi a fenének verjük fel ilyen korai órán a környék nyugalmát? Ákos barátom még erre is rátromfolt: az ő kerítésükhöz minden hajnalban negyed ötkor (!) érkezik az első kutyasétáltató, hogy azonmód meginduljon az ugatás.

A Kutyapostás – mivel igyekszik jó postás lenni – némi tűnődés után úgy döntött, hogy a hatórai indulást egy órával arrébb helyezi, mert ugyanis, nem csak jó, de elég öreg postás is már, megengedheti magának, hogy ne nyolcra, hanem kilencre járjon a munkahelyére. És azóta minden rendben. Ha mégis beindul előttünk-utánunk a séták során megszokott ugatólánc, már egyetlen kétlábú szomszéd sincs felháborodva. (Amit persze továbbra sem mondhatunk el a négylábú szomszédokról.) Vagyis, kedves negyedötös kutyás társ, ha megteheti, állítsa odébb azt a vekkert. Ha meg ez nem megy, akkor próbálja úgy alakítani a séta útvonalát, hogy minél kevesebb kutyás házat érintsen; nem olyan nagy baj, ha nem utálnak bennünket.
És hogy hogyan kerülhet ebbe a csinos rovatba egy macska? Hát úgy, hogy a történetünkben szereplő cirmos megcáfolni látszik a legfőbb macskatulajdonságot, miszerint a cica nem a gazdájához, hanem a lakóhelyéhez hű.

Történt pedig Szolnokon, hogy a Kutyapostás Béla barátja, szomorú események után, költözni kényszerült: a nagy házat felcserélte egy kisebbre; a kettő között jó három kilométer a távolság. A rengeteg járkálás, a bontó-építő mesteremberek miatt, a ház macskája egyik nap eltűnt. Béla és Zazu kutyája napokig koslatott utána, keresték erre, arra, de sehol nem találták. Így hát macska nélkül költöztek, ők ketten, férfiak, az új otthonukba. Két hét telt el. Az egyik este, tíz órakor, valaki kaparászott a konyhaajtón – az elveszett cirmos volt. Tépetten, lefogyva, borzas bundában, de hazatalált a soha nem látott új házba! El nem hinném, hogy így volt, ha Béla, Zazu, no és a megkerült macsek örömét a saját szememmel nem láttam volna.

Ezek is érdekelhetnek