Együttérzés

István május elején beugrott a fővárosi X. kerületi anyakönyvi hivatalba, hogy megtudakolja a névváltoztatás rendjét és módját, ugyanis szerette volna néhai nagypapája iránt érzett tiszteletből felvenni annak családnevét. Mivel épp az idő tájt céget is akart alapítani, gondolta, előtte „gyorsan lezavarja” ezt az ügyet, hogy ne kelljen két kört futni a cégiratok körül. A készséges felvilágosítás után beszerezte a szükséges dokumentumokat, és május 15-én benyújtotta a kérelmet, mellékelve persze a tízezer forintos illetéket is. Harminc nap az átfutási idő, úgyhogy várt. Június 15-ig.

A türelmi idő lejártával István besétált az anyakönyvi hivatalba érdeklődni: tessék megérteni, a cégalapítás már a körmére ég, és hát az a bizonyos harminc nap... „Milyen harminc nap?! Hat¬¬van!” – így szólt az első mellbevágó ítélet. István hiába reklamált a félretájékoztatás miatt, a hivatal a félreértést szajkózta. Emberünk nyelt egyet – és várt újabb harminc napot.

Július 15., szerda. Körülbelül a tizedik hívás után, dél körül ráébredt: valószínűleg hiába vár arra, hogy felvegyék a telefont. Személyesen ment be a hivatalba. Itt segítőkész, ám tanácstalan ügyintézők fogadták a hírrel: kérelmét az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban bírálják el, ott írja alá személyesen a miniszter. Meg is adták a számot, ahol érdeklődhet. Meglepetésére ott valaki felvette a telefont. Pikk-pakk megtalálta István kérelmét, már csak az aláírásra vár, búgta a kedves hang, majd a mundér védelme érdekében hozzátette: mivel az anyakönyvi hivataltól május 29-én érkezett meg a kérelem, a minisztériumnak még 14, azaz tizennégy napja van arra, hogy hatvan napon belül intézkedjen. Vagyis arra, hogy egy pecsétet nyomjon a papirosra a miniszter aláírásával…

Istvánon augusztus 10. körül az enyhe elmebaj tünetei jelentkeztek. Ekkor újfent telefonált a minisztériumba. A búgó hangú szabadságra ment, de a kolléganője készségesen megkereste az aktáját. Gratulálunk, július 29-én, a hatvanadik napon megkapta a névváltoztatáshoz a miniszteri engedélyt! Igen ám, de akkor hol az okirat, kérem szépen?! Tudja, a határozat ilyenkor lekerül a postázóba, és hát a posta nyári sebességéért sem vállal senki garanciát…

Ma augusztus 24-ét írunk, István pedig még mindig vár. Az új nevére. Meg emiatt az új cégének alapítására is. Addig pedig feketén dolgozik. Lassan már kétszer hatvan napja…

Alulírott ezúton jelezném, hogy még ha a kezem eladó is lenne egy arra érdemesnek tartott úr számára, a fentiekhez hasonló tortúra árán visszaszerzett lánykori nevemhez a jövőben is foggal-körömmel ragaszkodom.

Maradok tisztelettel: