Szerelem a harmadik világból

Egyetlen lányunokámról van szó. Mindnyájunk szeme fénye a 22 éves Ildikó. Rajta kívül van még négy másik unokám, mind fiú. Őket is nagyon szeretem, de bevallom, hogy a lány a kedvencem, mint ahogyan a nagyapjának is. Nagyon szép, szőke, kék szemű, jó alakú kislány, de ennél is fontosabb, hogy rendes, okos, jó gyerek. Az idén diplomázott. Most pedig férjhez készül menni. És éppen ez a mi nagy bánatunk.

Amúgy is túl fiatal a házassághoz, hiszen mostanáig csak tanult, fogalma sincs az életről. De ennél nagyobb baj az, hogy egy harmadik világbeli fiú a vőlegénye. S még ennél is nagyobb baj, hogy hamarosan el is viszi Ildikénket. Higgye el, Ágnes, nem vagyok, vagyunk se rasszisták, se idegengyűlölők. Tanítónő voltam, egész életemben mások tiszteletére neveltem a tanítványaimat. Amikor Ildi először hazahozta bemutatni a fiút, szimpatikusnak is találtuk őt, jóképű, udvarias, kedves volt.

De aztán egyszer csak komolyra fordult az ügy. Akkor már rémülten kapkodott a család. Volt veszekedés, sírás, könyörgés, haragszomrád, üvöltözés, de semmi nem használt. Az unokám fülig szerelmes, eltökélten tanulja új hazája nyelvét, át akar térni arra a vallásra. És mindezt dacosan, se látva, se hallva. Ez az ország nagyon messze van, más éghajlat, más szokások, más családi viszonyok, talán sohasem látjuk többé a kicsikénket…
Üdvözlettel: Mária

Kedves Mária!
Nagyon is el tudom képzelni bánatukat. Valóban, az efféle vegyes házasságok nagy többsége válással végződik. Nehéz megszokni egy teljesen más világot, másrészt pedig gyakran előfordul, hogy az itt európai módon élő, viselkedő fiatal férfi otthoni közegben egészen másképp bánik a feleségével, mint ahogyan az nálunk szokásos.

No de nem akarom tovább szomorítani. Egyvalamire hívnám fel a figyelmét: mindig úgy beszél Ildiről, hogy gyerek, kislány, kicsikénk. Pedig hát az unokája felnőtt nő, aki iskolázott, döntésképes. Fogadják most már el a döntését, fogadják el a férjét, érezzék úgy ők ketten, hogy a magyar család mögöttük áll. Sokat segíthetnek nekik, már azzal is, hogy a feszültség elsimul. Manapság, az internet korában pedig nincsenek távolságok, akár naponta beszélhetnek, levelezhetnek egymással. És napjainkban már a repülőjegyek is megfizethetők. Jószívvel engedjék el már csak azért is, hogy ha unokája netán egyszer vissza akarna térni, sima útja legyen. Ha pedig a jövő őt igazolja, akkor örüljenek a boldogságának.
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes