„A süketeknek visszaadta hallását” (Mk 7,37).

Mi – Istennek hála – tudunk beszélni és hallani. Van azonban az utóbbinak átvitt értelme is: a belső hallás. Ezért mondja Jézus: „Akinek füle van a hallásra”. Nekünk is mondja. Hiszen Isten szavát meghallani a lélek belső hallásával nem könnyű, a világ harsogó zajában. Ha áruházba megyünk, hangos zene fogad. Ha kocsijával megáll az utcánkban előttünk egy autós, és közben túl hangos rádiója zavarja a lakókat, kimegyek hozzá és udvariasan megkérem, hogy halkítsa le a készülékét. Hiszen nincs egyedül.

 

A meglátni több, mint a látni. A meghallani is több, mint hallani. Azt is jelenti: megérteni az igét és befogadni. Találó mondás, hogy sok mindent hallunk, amit „elengedünk a fülünk mellett”. A tanítványokkal is előfordult, hogy még Jézus szavát sem hallották meg, amikor egymással kicsinyes dolgokon vitatkoztak. Igazán „meghallani” az üzenetet csak belső hallással lehet. Visszhangot keltő könyv címe a „Halljátok az igét”. Pál apostol szerint „a hit hallás útján terjed”. Sokan vannak, akik lélekben süketek a kinyilatkoztatott Üzenet meghallására. A hívő keresztény a belső hallás kegyelmét kérheti, bibliai visszaemlékezéssel: „Szólj, Uram, és hallja a te szolgád”.