Iskolából nem lehet istálló

Kilenc pedagógus neve olvasható a szeptember 20-án felavatott táblán: 1926 és ’68 között sorrendben Csikesz Lajos, Simándi Béla, Czuczi István, Csotó Nagy István, Moravcsik Ida, Lantos György, Perczel Mária, Bolla Pálné és Polgár Sándor tanított a kezdetben Hód¬mezővásárhelyhez, majd 1950-től a községgé lett Kardoskúthoz tartozó tanyai iskolában.

Az Aranyadhalmi-dűlőben megépített iskola – a magyar tanyavilág több mint ötszáz népiskolájához hasonlóan – a Klebelsberg Kuno kultuszminiszter nevéhez kötődő 1926. évi VII. törvénycikknek köszönhette létét. Fennállásának negyvenkét éve alatt közel négyszáz kisdiák koptatta a padjait. Az emléktábla-avató ünnepségen – több mint negyven évvel az iskola bezárása után – százharmincan vettek részt. A régi tanítók közül azonban egyetlen élő tanúként már csak Moravcsik Ida lehetett jelen. S eljött a tizenegy éven át itt tanító Czuczi István fia és a tizennégy esztendőt, vagyis a leghosszabb időt Aranyadhalmon töltő Bolla Pálné lánya. (Bolla Magdolnának lapunk olvasói rovatában több írása megjelent.)

Az 1945-től ’49-ig Aranyadhalmon tanító Csotó Nagy István felesége és Hajnalka lánya pedig házigazdaként fogadta a vendégeket. Ők ugyanis a 83 éves iskolaépület új tulajdonosai.

– Innen nem messzire volt a tanyánk, s az iskolához jártam vízért, mikor István tanítónak idekerült – mondja özvegy Csotó Nagy Istvánné, Verasztó Klára. – Így kezdődött. Itt, a tanítói lakás szobájában született meg első gyermekünk, Klárika, aki sajnos már nem él. Ide járt első osztályba, bár mi akkor már nem itt laktunk. A férjemet ugyanis 1949 őszén elhelyezték innen.

– Miért?
– Ő ’44-ben végzett, s amit tanult, ahhoz igyekezett tartani magát. Az osztályterembe például egész életében csak nyakkendőben lépett be. Negyvenkilencben jöttek, s közölték vele az új szabályokat. Nincs többé tanító úr megszólítás, hanem tanító pajtás van, és így tovább. Ő meg nem volt hajlandó tanító pajtásnak szólíttatni magát. De más bajt is találtak: nem volt jó állapotban a Rákosi-kép…

– Hogyan alakult az életük ezek után?
– Mikor összeházasodtunk, édesapámtól kaptunk három hold földet, én ezen gazdálkodtam. Aztán 1962-ben ő is kénytelen volt belépni a téeszbe, odalett a föld. Jelentkeztem Szegedre, a tanárképzőre, és felvettek. Nem volt könnyű. Egyszer például úgy készültem az egyik vizsgámra, hogy ellett a kocánk, s míg vártam a kismalacokat, addig tanultam az ólban az infralámpa fényénél. Mikor világra jött a malacka, megmostam és elszedtem a fogát, s folytattam a tanulást. Nagyjából fél óra telt el két malac között, s tizenegy született.

– Csaknem hatvan évvel azután, hogy el kellett hagyniuk az iskolát, hogyan jött az ötlet, hogy megveszik?
– Mikor ’68-ban bezárták, a vízügyé lett. Szolgálati lakásként használták. Aki benne lakott, hál’ istennek szépen rendben tartotta. Két évvel ezelőtt aztán láttuk, hogy eladó. S akkor gondoltunk egyet Hajnalka lányommal, mert féltettük az épületet. Annyi rossz példát láttunk. Az egyik tanyai iskolát istállónak használta valaki, marhákat tartott a tanteremben. Egy másik iskolából méregraktárt csináltak, s a mérgek annyira beleették magukat a falba, hogy aztán már semmi másra nem lehetett használni.

Hajnalka, akivel édesanyja együtt vette meg az iskolát, ugyancsak pedagógus. Óvónőként dolgozott itthon, majd 1978-ban holland szerelmével elment Hollandiába. Azóta is ott él tanár férjével és közös gyermekükkel, de mostanában egyre több időt tölt idehaza.

– Magas fizetésem van ott és luxuséletünk – sóhajt –, de édesapám halála óta valahogy nem találom a helyem. Öt éve, hogy elment, s akkor kezdtem kutatni a család múltját. A sok kis mozaikból összeállt egy kép, öntudatképnek nevezném. Rájöttem, hogy itt kell élnem újra, a szülőföldemen. Harminckét évet nehéz otthagyni, és ott nőtt fel a fiam. De haza kell jönnöm…

– Ki lakik majd az iskolában?
– A családé lesz – válaszol az édesanyja. – A lányomé, a három unokámé, a két dédunokámé. De nem csak magunknak vettük. A kardoskúti tanyavilágból kevés maradt, de kell, hogy újra központja és lelke legyen. Ahol összegyűlhetünk és megbeszélhetjük a közös dolgainkat, ahol helye lehet egy kis múzeumnak, de a számítógépnek is… Ahol együtt tanulhatunk újra, vén fejjel is. Nem hagyhatjuk, hogy a mi iskolánkból is istálló legyen.

Tiovábbi érdekes, olvasóink leveleiből fogant írásokat és információkat a Szabad Föld pénteken megjelent, 41. számában talál!