Önfeláldozó anya

Jutka mindig nagyon jó tanuló volt, két diplomát szerzett, nyelveket beszél, egyikünk sem ér fel vele tudásban, képzettségben. Ráadásul nagyon csinos, életvidám nő volt mindig, aki csupa szeretet és melegség. De mára alig maradt valami színes egyéniségéből, lassan egy robotoló, megfáradt anya lesz, akinek 36 éves fiát el kell tartania. Egyedül nevelte fel Tomit, aki bűbájos, kedves, okos kisfiú volt. Szülei hamar elváltak, de továbbra is szemük fénye maradt a gyerek, szinte csak érte éltek. Mindketten vezető beosztásban dolgoztak, nagyon jól kerestek, lesték a kívánságait. A legjobb iskolák, nyelvórák, vívás, úszás, tenisz, külföldi utak, márkás cuccok, érettségi ajándékként az első kocsi.

A fiú eleinte igazolta is a reményeket. De az egyetemet már csak bukdácsolva végezte, az örökös bulizástól nem volt ideje tanulni. Aztán elhelyezkedett, elég jó állásba, amit a harmadik hónap után otthagyott, mert „nem volt elég kreatív” a munka. A következő helyen néha este is bent kellett maradni. A harmadik helyén egyszer rákiabált a főnök. És így tovább. Neki egyetlen munka sem volt megfelelő. Most már hat éve egyáltalán nem dolgozik. A húgom már nyugdíjas, de kénytelen egy csomó munkát vállalni, hogy kettejüket eltartsa. Tomi egész nap heverészik, tévét néz, olvas, rajzolgat, írogat, ő a meg nem értett zseni. Le nem nyírná a füvet, el nem menne vásárolni, egy poharat nem mos el. Az anyja kocsiját ő használja, Jutka meg jár a busszal. És ráadásul lekezelően, foghegyről beszél vele.

Amikor mi, testvérek próbálunk a húgomra hatni, csak mosolyog: a fiam, mit csináljak? Szinte elhúzódik tőlünk. Ő még hisz a fia tehetségében, és várja, hogy egyszer majd felfedezik. Mit lehet tenni ezzel a bolond anyával?
Üdvözlettel: Vera

Kedves Vera!
Senkit sem lehet akarata ellenére megváltani. Jutka belerögzült ebbe az örökös anyaszerepbe, láthatólag nem akar kijönni belőle. A pályáján sikeres, okos nő nem találta meg a társát, ezért minden szeretetét, gondoskodását gyermekére fordította. Higgye el, nem bolond ő, a lelke mélyén pontosan tudja, hogy a fia mennyire kihasználja. De nem bánja, mert szereti ezt az önfeláldozó anya szerepet, ez ad értelmet az életének.

Szerintem hagyni kéne, ne nyaggassák. A család inkább forduljon felé nagyobb figyelemmel, törődjenek vele, beszélgessenek többet. Ha látja majd, hogy nem a fia naplopása az egyetlen téma, ő is jobban elengedi magát, szívesebben lesz együtt testvéreivel. Szeressék őt, szüksége van rá.
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes