Suzuki SX4 Sedan: miért nem kell?

Nehéz túllépni a kinézetén: az SX4 Sedan elbaltázott formatervű jármű. Az a forma, ami ötajtósban még tűrhetően néz ki, a rábiggyesztett csomagtartóval diszharmonikus. A küszöblécek lendítenek valamennyit az összhatáson, de még így is az az érzésünk, hogy a kilencvenes évek elején tervezték. Viszonyíthatnánk elődjéhez, a Lianához is: az annyival borzasztóbban nézett ki, hogy amellett a szedánunk egész szépnek mondható.

Sivár a belső tér, de legalább itt érezhető, hogy rendesen összerakott autóval van dolgunk. Az anyagok, formák a Swiftből és az ötajtós SX4-ből ismerősek, a kezelhetőségre sem lehet panasz. A használati utasításra csak nagyon kezdő sofőröknek lesz szükségük: minden egyértelmű, a hifi a kormányról is kezelhető, a magasabb felszereltséghez pedig jár az ülésfűtés is. A műszerfal is az egyszerűség jegyében született, semmi csicsa, felesleges formai megoldás, öncélú dizájnkodás. Az ülések kemények, mégis kényelmesek – talán a minimális oldaltartás elkelne. Hely van bőven, elöl is, hátul is, sőt még a vállnak és a fejnek is. Na és a szedán ütőkártyája – merthogy azért olyan is van neki –, hogy a csomagtartó 515 literes, ami majdnem a duplája az ötajtósénak. Hatalmas, négy ember egy heti cuccát simán elbírja. Egy hátránya van, ami tipikus szedán-betegség: a rakodónyílás szűk és a perem is rettenetesen magas.

Az 1.6-os benzinmotor indítás után csendesen jár, de magasabb sebességnél zavaróan üvölt. 107 lóerő, de ahhoz, hogy érezzük, pörgetni kell, ekkor pedig a benzinkút is sűrűbben látogatható. A fogyasztás autópályán 7, városban 8,5 körül alakul, ami elfogadható eredmény, de azért láttunk már jobbat is. A magas építés hátránya, hogy az oldalszélre érzékeny az autó, amit a futómű sem korrigál, így autópálya tempónál bizonytalankodásra hajlamos.

A váltó precíz japán szerkezet, nem lehet rá panasz, határozottan kattan be a fokozatokba – kár, hogy a hatodik fokozatot kispórolták. Ami viszont megszokhatatlan: a kuplungot a teszthét 800 kilométere során nem lehetett megszeretni, még az utolsó napon is sikerült vele lefulladni. A féket rendesen kell taposni, hogy fogjon, hátul csak dobfékeket találunk. A szervo nagyon steril, nem igazán érezni az utat, s ez sajnos sokat levon a vezetési élményből, ami pedig létező dolog az SX4-ben – főleg, ha pörgetjük a motort.

Ha a márka nem a mi autónk lenne, szóba sem jönne, így azonban van létjogosultsága. De miért nem fogy úgy a kis japán, mint az ötajtós? Egyrészt drága: a GS felszereltség négy millió feletti árával húzós, ennyiért szinte minden márkánál találunk említésre méltó versenytársat. A Fiat Linea például – igaz, hogy e márka autói nem a hazai ipar büszkeségei – a sokkal jobb 1.4-es turbós benzinmotorjával csaknem 400 ezer forinttal olcsóbb; másrészt öt ajtóval is ezerszer jobban néz ki, harmonikusabb formatervű, amolyan kis terepjárószerűség, míg az SX4 szedán aránytalan doboznak hat.

Aki nem szeretne lemondani arról, hogy nagy csomagtartójú autót vezessen, vegye meg bátran. Ha a formával megbarátkozott, akkor egy olcsón fenntartható, megbízható kocsit kap a pénzéért.

Kattintson bármelyik fotóra és megnyílik a képgalériánk!