Az anyósom a főnököm!

Anyósom az ismeretségünk első percétől fogva, lassan hét éve nem bír. Amíg remélhette, hogy sikerül lebeszélni rólam Gábort, próbálkozott. Nem voltam neki elég szép, elég tanult, elég kedves, a családom se felelt meg. Amióta összeházasodtunk, látszólag elfogadott, bár szeretetről szó sincs. De legalább nem furkál. A gyermekünket pedig imádja. Lakást vettek a fiuknak, ma is ott lakunk. Anyósom pechemre három házzal arrébb nyitott üzletet, amelyben nekünk is van résztulajdonunk. Ez azzal jár persze, hogy naponta kétszer is átugrik hozzánk. Ez néha jól jön, mert ki tudok ugrani a boltba, de azért általában kissé sokallom.

Most azonban élesre fordult a helyzet. Kislányunkat felvették a bölcsődébe, én meg visszamennék dolgozni. Nem nagy szám a munkahelyem – nem is akarok többet írni róla, nehogy felismerjenek –, de vidám, fiatal a társaság, és már nagyon hiányoznak. A baj az, hogy a család azt akarja, menjek az üzletbe dolgozni. Erre azért lenne szükség, mert elég rosszul megy a vállalkozás, és így elküldhetnék az alkalmazottat. Amíg össze nem szedjük magunkat, egyikünk sem kapna fizetést, így próbálnánk nyereségesre fordítani az üzletet. Megértem, hogy ez fontos lenne, de úgy érzem, túl nagy árat fizetnék érte. Anyósom beosztottja lennék, egész nap az ő hideg tekintetével a hátamban…
Üdvözlettel: Klaudia

Kedves Klaudia!
Nem könnyű a helyzet, elvégre ki szeretné az anyósát a főnökének? Ez még akkor sem egészséges, ha nagyon jóban vannak. De így meg aztán borítékolva van az örökös feszültség. Ugyanakkor előállt egy olyan helyzet, ami érinti a család minden tagját, nemigen vonhatja ki magát senki a megoldásból.

Mi lenne, ha kompromisszumként, meghatározott időre mégiscsak elvállalná a munkát? Mondjuk, egy évre. Elsősorban férjével beszélje meg: a család jövője érdekében hajlandó rá, de egy év múlva szeretne változtatni. Nagyjából addigra úgyis eldől, érdemes-e tovább küszködni a vállalkozással. Ha nem, akkor amúgy is tovább kell lépni, ha meg javul a helyzet, már nem lesz szükség önre. És akkor akár visszatérhet „nem nagy szám” munkahelyére is. (Vagy pedig megpróbálhat keresni olyat, ami „szám”.) Mindenesetre addig is jó lenne fegyverszünetet kötni anyósával. Tudom, hogy ez két félen múlik, ezért kellene a férjét is bevonni a döntésbe. Ő megpróbálhatná diplomatikusan az anyja tudtára hozni, más alapokra kell helyezni kettőjük kapcsolatát.
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes