Milyen fenyőt vegyünk?

A legolcsóbban maguk a termelők adják, és árujuk is frissebb egy nagyáruház parkolójában várakozó portékánál. A legtöbb fenyőfajnak földlabdás változata is kapható, igaz drágábban, de azt a fagyok elmúltával kiültethetjük a kertünkbe.

A legnépszerűbb és legolcsóbb karácsonyfa továbbra is a lucfenyő. Ez érzi magát a legotthonosabban nálunk, hiszen Észak-Európában, az Alpokban és a Kárpátokban őshonos. Nagyra növő, megfelelő körülmények közt akár 50 méterre is megnő. Az egyik legalkalmazkodóbb fenyőféle, amely hazánk szinte minden területén megél. Erőteljesen gyantás, finom illatot teremt a szobában, sokan emiatt vásárolják karácsonyfának. Hátránya, hogy melegben hamar lehullnak levelei. Ha kiültetjük: talajra nem igényes, szárazságtűrő, de megfelelő vízellátás mellett gyorsabban és szebben fejlődik.

Kezd terjedni az ezüstfenyő is, mert szép a koronája, ágai szabályos örvökben állnak. Viszont sokan azért nem szeretik, mert tűlevelei rendkívül szúrósak. Az ezüstfenyő lombszíne nagyon változatos: van zöldesszürke, zöld, zöldeskék és ezüstös kék – ez utóbbiból van a legtöbb. Az Észak-Amerikában őshonos faj a Sziklás-hegységben érzi jól magát, de nálunk is megél, mert nagyon ellenálló. Különösen gyorsan növő faj és már fiatal korában szép, szabályos fenyőformát nevel. Ha kiültetjük: jól tűri a szárazságot, talajban nem válogat.

A drágábbak közé tartozik a Nordmann vagy kaukázusi jegenyefenyő. A Kaukázusban őshonos fa nevét Alexander Nordmann, finn botanikusról kapta. Bár nálunk a méteres változatait árulják, a természetben akár 65 méter magasra is megnő, és nagyon szabályos, kúp alakú fává válik. Tűlevelei fényesek, sötétzöldek, a hajtás két oldalán fésűszerűen állnak, középen ívesen előrehajolnak. Levél fonákján két ezüstcsík látható. Elültetve rendszeresen kell öntözni, hogy szépen fejlődjön, bár tűri a szárazságot. A mélyrétegű, semleges kémhatású vagy nem túl meszes talajokat kedveli, a késő tavaszi fagyok a friss hajtásokat károsíthatják.

Másik különlegesség és drágaság a kék Douglas, mely Észak-Amerika csendes-óceáni partvidékén őshonos. Ott akár 100 méter magasra is megnő, nálunk azonban 30-40 méternél nagyobbra nem fejlődik. Tűlevelei a lucfenyőnél hosszabbak, lágyak, hajlékonyak, almás-narancsos illatúak és kékesszürke színűek. Ha kiültetjük, tudni kell, hogy csapadék- és páraigényes, de a rövid ideig tartó szárazságot is elviseli. Az erősen meszes talajokon nem fejlődik kielégítően, a tűlevelei megsárgulnak, viszont teljesen télálló.