Szerelem a határon és időn túl

Ötvenkét éves asszony vagyok, négy éve özvegy. Mintegy három évtizednyi, szép és boldog házasság után halt meg az uram, akit előtte két évig ápoltam. Két fiút felneveltünk, az egyik Amerikában él, a másik Pesten, még függetlenek, egyelőre nem is igen gondolnak családalapításra. Férjemet évekig gyászoltam, de mostanra már megnyugodtam. A véletlen úgy hozta, hogy megismerkedtem egy svájci német férfival. Mivel némettanár vagyok, nem okozott gondot a kommunikáció, és egymásba szerettünk. Októberben megkérte a kezem, és én igent mondtam.

Ő már sietteti az esküvőt, naponta sürget, én viszont elbizonytalanodtam. Kértem, hogy tartsunk próbaházasságot, fél évre, egy évre odaköltöznék hozzá, de semmit sem számolnék fel itthon. Ő erről hallani sem akar, megbántódott, hogy ennyire bizalmatlan vagyok, és hogy nem hiszek a közös jövőnkben. De hát mégis, annyira más világba mennék. Már kétszer voltam nála, a háza sokkal szebb, mint az enyém, a városka gyönyörű, tisztes jómódban élhetnék. De a felnőtt gyerekei, rokonai, barátai ugyan udvariasan, mégis hűvösen fogadtak. És valahogyan az én kedvesem is másképp viselkedett ebben a közegben... Úgyhogy egyik nap úgy ébredek, hogy nem, másnap úgy, hogy igen... Barátnőim, rokonaim mind azt mondják, nem vagyok normális, hogy habozok.
Üdvözlettel: Györgyi

Kedves Györgyi!
Hosszú levelében részletesen leírja, mi aggasztja még a svájci német mentalitásban, és ez nem kevés. Ha nem szeretné Thomast, ennyi biztosan elég lenne ahhoz, hogy itthon maradjon. De mivel szereti, azért megér egy próbát ez a kapcsolat. Nemcsak önnek, mindenki másnak azt tanácsolnám hasonló esetben, hogy ne döntsön azonnal. Mégiscsak ragaszkodnia kellene a próbaévhez, sorakoztasson fel minden érvet mellette. S ha végül úgy is dönt, hogy végleg Svájcban marad, akkor se égessen fel minden hazavezető utat. Anélkül, hogy ezt a gyönyörű országot és korrekt, törekvő lakóit megbántanám, helyesen érzi, hogy nagyon sok mindenben különböznek tőlünk, magyaroktól, néha előnyükre, néha hátrányukra. Az mindenesetre bizonyos, hogy nehezen fogadják be az idegent.

Tehát: halassza el a végleges döntést, hogy pontosan tisztában legyen vele, mit választ. Amúgy pedig azt gondolom, nagyon is normális, sőt ésszerű, hogy egy ilyen döntés előtt mindent végiggondoljon és mérlegeljen az ember.
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes