Szókimondó kutyák

A dolog úgy esett, hogy a Kutyapostásnak immár többedszer volt szerencséje találkozni a legnagyobb magyar „kutyológussal”, vagyis Csányi Vilmos etológusprofesszorral, akinek az egyik legérdekesebb elmélete, hogy a kutya már majdnem készen áll a megszólalásra. Az emberrel szorosan együtt töltött évtíz-ezredek ajándékaként, no meg természetes adottságai miatt, nagyjából olyan „beszélőkéje” lehet, mint nekünk, úgy százezer éve. Vagyis már a különféle hangok széles skáláját ismerik és alkalmazzák a négylábúak, s ha akadna egy olyan kutatócsapat, amely 10-12 kutyagenerációt folyamatosan végigkísérne és tanítana, akkor úgy 100-150 év múlva megszólalhatna leghűbb barátunk.

Ám, mivel a Kutyapostásnak nem biztos, hogy lesz még újabb 150 éve, rákapcsoltunk hát Simonkával, megkezdődött a tanítása. Az első szó ugyan mi más lehetett volna, minthogy Papa. (A Kutyapostás szavunkat elsőre bonyolultnak találtam.) A tanulás egyikünk számára sem jelentett különösebb gondot, hiszen, ahogy a Kutyapostás embergyerekeihez, úgy Simonkához is gyermekkora óta folyamatosan, egész mondatokban beszél. Ezeknek a mondatoknak a nagy része a normál élethelyzetek ismertetése – légy szíves, menjünk már haza, ne veszekedj a Leóval, ne menj a sárba és hasonlók –, más része pedig egyfajta férfiúi szolidaritásérzet felkeltése. Ebből megtudhatta, hogy mi, férfiak erősek vagyunk, míg a lányok gyengék, hogy a férfiak magasak, a nők alacsonyak, a férfiak szépek, a nők csúnyák és így tovább, végestelen végig… Az effajta összevetésekből ugyebár nyilvánvaló, hogy minden alkalommal Simon és a Papa (ez volna a Kutyapostás otthoni neve) került ki győztesen, Szandra lányunk és a Mama pedig az örök másodikok lettek…

A Papa szó kimondását egyfajta kellemetes hátmasszírozás közepette próbáltam elérni. És láss csodát, hosszú hónapok után most ott tartunk, hogy amikor Simonka azt szeretné, masszírozzam meg a hátát, odadől mellém, és azt búgja odaadó szeretettel, hogy: Ma-ma… Értik? Nem Papa, hanem Mama!

Ráadásul, amikor felhívtam a hírrel Csányi professzort, hogy akkor most indulnánk Simonnal átvenni a Nobel-díjat, lehűtött, mondván, hogy egy-egy szót rengeteg kutya képes kimondani, sőt, Angliában komoly „szókimondó” versenyeket is rendeznek a négylábúak számára. Sebaj, döntöttem: belekezdünk a Mama szó megtanulásába, hátha abból egyszer majd csak Papa lesz…