Renault Clio Grandtour 1.5 dCi: új ruha, régi szív

Mi, magyarok valamiért irtózunk a kombitól. Vagy túl nagy nekünk, vagy úgy gondoljuk, hogy nincs rá szükségünk. Mindenesetre ény, hogy a nyugati társadalmakhoz képest nálunk sokkal kevesebb fogy belőle. Pedig csupa jó tulajdonsága van: barátságosabb a formája, lehet bele pakolni, s az autótolvajok sem kedvelik annyira – no, igaz, néhány százezerrel drágább is.

Az újdonság formája aranyosan esetlen, dinamizmus nemigen van benne, nekem elölről mégis kifejezetten tetszik. Az orra teljes egészében megújult, még a régi Clio tulajok is nehezen ismernek rá a visszapillantó tükörből. Hátul már kevésbé drámai a változás – úgy látszik, a franciák azt annyira jónak találták, hogy nem tartották érdemesnek hozzányúlni.

Aki ült már Clio-ban, azt nem fogja elektrosokként érni amit belül lát. Ismerős anyagok, megszokott formák, minden ugyanolyan. Jól kézre esik a középkonzol állíthatósága, viccesen rövidek a bajuszkapcsolók – de mindenhez könnyen hozzá lehet szokni.

Az anyagok nem elsőosztályúak, sok a könnyen karcolódó kemény, sorjás műanyag, de a műszerfal teteje már finomabb, puhább anyaggal van borítva – ez azonban csak a legmagasabb felszereltségre igaz! Aki olcsójánoskodik, az kínai fröccsöntött műanyagot kap mindenhova – így szól a gallok ítélete. A kormány picit talán lehetne kisebb, a rádió és tempomat kezelőgombjait innen is el lehet érni. Újdonság az elegáns, beépített TomTom navigáció. Kisautókban ritkaságszámba megy az ilyen, 150 ezer forintos felárával megfizethető, irányítani távirányítóval lehet. A helykínálat elöl teljesen rendben van, két nagyobb darab ember is kényelmesen elhelyezkedhet anélkül, hogy összeérne a válluk. Hátul azonban méltatlanul kevés a fejtér: 180 centis magasságommal a tető vonala súrolta a fejemet, ami azért egy hosszabb úton nem túl kellemes. A csomagtartó jól pakolható és méretes, ezért kell, ugye, kombit venni, sőt lehajtott ülésekkel akár egy bringa vagy 4-5 snowboard is befér.

Ha nem indulunk el vele, simán rámondhatjuk, hogy unalmasan átlagos kocsi. A motor viszont sok mindenért kárpótol: 1,5 literes dízel, abból is a legerősebb, 105 lovas változat dolgozott a tesztautóban. Nagyon szépen viszi a kis kasztnit, erős kigyorsításokat is enged, egyedül a hidegen erős csörgő dízelhangra lehet panasz. És hihetetlen, hogy télen városban 5,4 körül kért enni százon – autóúton ez még egy literrel könnyedén lejjebb vihető. Nagyon nem mindegy ez a mai árak mellett: egy hasonló méretű benzines ennek a kétszeresét is könnyedén megissza. S ha egy picit számolunk, évi 20 ezer kilométereses futásteljesítménynél 300 ezer forint a különbség a dízel javára. Vezetni nem különösebb élmény, kicsit túlszervózott a kormány, a futómű billegősebb a kelleténél, a fékek viszont szépen harapnak, bár ezt meg kell szokni.

Nem szükséges ám a legerősebb dízelt venni, elég szerintem a közepes teljesítményű a 85 lóerővel – a legolcsóbb 70 lovas pedig már 3,5 millió forintért elvihető, s városban az is elég kell, hogy legyen. A csúcsverzió 4,3 milliós ára azért elég meredek – igaz, hogy a csúcsfelszereltségű Fabia kombi, a Clio Grandtourhoz legjobban hasonlító kis kombi 1.4 Tdi-vel 5 millió fölött van –, én inkább közepes dízellel, közepes felszereltséggel kérném 3,85 millióért: abban is benne van minden, ami kell.

Minőségérzetével és vezetési élményével nem győzött meg minket igazán a kis Clio, viszont a csomagtartó méretével és motorjával annál inkább. Nem divatos a formája, de szerethető, aki pedig ritkán akar a benzinkutassal jópofizni annak kifejezetten ajánlott.

Bármelyik képre kattitntva megnyílik a képgalériánk!