Kufárkodunk vagy sáfárkodunk?

Kontinensünk lakói többségükben pozitívan értékelik életminőségüket: a –10 és +10 közötti skálán az átlagérték 3,2 – ez derül ki az Eurobarometer legfrissebb jelentéséből, amely azt vizsgálta, mennyire elégedettek az európai polgárok az életükkel. Az átlagértéken belül azonban óriási eltérések mutatkoznak az egyes országok között. Dánia a maga +8 pontjával mindenkit maga mögé utasít, de az élmezőny többi helyét is északi országok foglalják el. Mindent egybevetve a bolgárok a legelégedetlenebbek (–1,9 ponttal), de utánuk egyből mi jövünk –0,8-cal.

Két másik tényezőt tekintve viszont senki sem múlja alul honfitársainkat. A mai helyzetet az öt évvel ezelőttivel összehasonlítva, a magyarok úgy érzik, hogy a legmélyebbre süllyedtek. Ennél is aggasztóbb jel azonban, hogy a jövőbe vetett hit még inkább hiányzik belőlünk. Mi több, egyetlen olyan kérdés sem volt, ahol egy icipici optimista fény megcsillant volna a mieinknél.

A kontinens gazdasági mutatóinak ismeretében igazából a kutatókat nem lepte meg, hogy az eredmények élesen kettéosztják Európát: az északi és a Benelux államok lakói sokkal elégedettebbek az életükkel, mint a déli és különösen a kelet-európai lakosok. Az viszont aggodalomra ad okot, hogy fennáll a veszély: tovább növekszik a szakadék a jó társadalmi kondíciókat gyorsabb fejlődésre váltó országok és a kétségbeesésbe zuhanó, még inkább lemaradó nemzetek között.

– Engem dühítenek az ilyen felmérések, amikor néhány száz vagy ezer személy véleménye alapján, általánosítva ítélkeznek egy nemzetről, dühít, hogy ezt a rossz képet alakítjuk ki magunkról – emeli meg a hangját Rózsahegyi Márk, az Optimista Klub vezetője. Szerinte alapvetően az a baj velünk, hogy gyakran az egyszerűbb utat járjuk. Mert sokkal könnyebb ebben a „nagy vesztes szerepben” tetszelegni, mint úgy alakítani az életünket, hogy nyertesnek érezzük benne magunkat és élvezzük a jó részeit – mert valami kapaszkodó mindenki életében akad.

Az Optimista Klub és a mögötte álló Egy Optimista Magyarországért Alapítvány 1998-ban alakult, a kolumbiai születésű pszichológus, Cronio Pérez irányításával. Pérez 16 éven át kutatta az optimizmus-pesszimizmus témakörét három kultúra, egész pontosan a magyar, a német és a kolumbiai összehasonlításával. A következtetés: annak ellenére, hogy a három nemzet közül mi lettünk a legborúlátóbbak, nem kell beletörődnünk ebbe, mert az optimizmus tanulható folyamat.
Mégis, sokan nem hiszik el, hogy másként is lehet élni. Pedig miért ne mosolyognánk többet, ha ugyanannyi energia kell hozzá, mint a folytonos bosszankodáshoz? – kérdezi Rózsahegyi Márk. A klub alapállása: nem a világon, hanem a saját szemléletünkön kell változtatni. Bár a jelen pillanatban 105 740 taggal büszkélkedő klub listáján olvashatjuk Popper Péter, Jankovics Marcell és Hankiss Elemér nevét is, nincs valódi reklámarcuk – mert valaki ne másért, hanem önmagáért legyen optimista.

Na persze könnyebb annak derűsen élni mindennapjait, akinek van munkája, szerető családja és fedél a feje fölött. Az Optimista Klub-tagoknak is vannak mindennapi gondjaik, „nyugtat meg” az elnök, csakhogy a derűlátó ember nem hagyja magát kátyúba szorulni, vagy ha a gödör mélyére került is, igyekszik kimászni onnan.

– A klub nem elsősorban arra jött létre, hogy nehéz helyzetben lévő embereken segítsen, erre a különböző karitatív szervezetek inkább hivatottak. De minden olyan kezdeményezésben partnerek vagyunk, amely a gondolkodásmódunk megváltoztatására irányul. Az optimizmusra nincs tabletta. Csak rajtunk múlik, mit kezdünk a kapott értékeinkkel: kufárkodunk vagy sáfárkodunk vele.