Előbb ágytól, aztán asztaltól

Legtöbbször vereség, kudarc és anyagi csőd kíséri a válópert. Néha azonban a túlélést jelentheti, és persze az újrakezdés ígéretét. Ha felszedjük a szőnyeget, végre kitakaríthatjuk, amit besöpörtünk alá…

Minden második házasság válásba torkollik nálunk, de az arány romlik, ugyanis egyre kevesebben törvényesítik a kapcsolatukat, és egyre többen szabadulnának a kötelékből. Mégsem vagyunk listavezetők, a belgáknál ugyanis már a frigyek háromnegyedét bontják fel. Általában húsz esztendő házasélet után lesz elegük egymásból a pároknak, többnyire az ötvenesek döntenek a kenyértörés mellett. Az esetek háromnegyedében a nők adják be a válókeresetet. A válóokot viszont inkább az urak szolgáltatják, azzal, hogy hűtlenkednek vagy túl mélyen néznek a pohár fenekére. Esetleg mindkettő. A férjek előbb a közös ágytól válnak meg, és utána – ha nagyon muszáj – az asztaltól is.

„Eszemben sem volt válni! Gondoltam, belefér, hogy csajozok kicsit, otthon meg vár a nejem a vacsorával” – vallja be az ötvenes úr, aki egyik könnyed viszonyából a másikba szédült. Mikor betöltötte a negyvenet, huszonéves kolléganőjével frissítette érzékeit, később egy nálánál idősebb elvált asszony vetett rá szemet, és ő hagyta magát sodródni az árral. Mindig a nő választ, sóhajtotta, és nagyvonalúan elviselte, hogy az éltesebb szerető kényeztesse, istenítse. Később azonban lavinaszerűen követték egymást az események: hősünket alacsonyabb beosztásba helyezték, jóval kevesebb pénzt vitt haza. Ahogy a családi kassza apadni kezdett, a feleség, aki jó évtizedig szemet hunyt a kimaradozásai felett, hirtelen a sarkára állt. Egy józan hajnalon szikáran közölte levegő után kapkodó urával, hogy beadja a válókeresetet. A férj pedig hüledezve nézte, ahogy romba dől a huszonéves kora óta építgetett, biztonságosnak hitt élete.

Nem véletlen, hogy – a magyar nyelvben – a „ház” szóból ered a házasság elnevezése, ami jelzi, hogy a közös otthon képezi alapját a szövetségnek. Az anyagi biztonság nagy összetartó erő. A házasságban élőknek a válság közepette is könnyebb, nagyobb az esélyük arra, hogy átvészeljék a nehéz időket. Szerencsés esetben a bajban óvón összezár a család. Gyakorta megesik, hogy épp a filléres problémák kezdik ki a látszólag olajozottan működő kapcsolatot, és felszínre törnek az elfojtott indulatok.

Az elvált állapot nem kecsegtet sok sikerélménnyel. A gyermeküket egyedül nevelők – 80 százalékban a nők azok – kettő helyett állnak helyt, egyszerre családfenntartók, anyák és háztartási alkalmazottak. Érdekes módon mégsem ők azok, akik lelki okokból gyengélkednének, depresszióba zuhannának – ez többnyire a boldogtalan feleségeket éri utol. Egy háziorvos szerint azok a nők, akik „csonka családot” visznek a vállukon, olyan erősek, akár az oroszlánok. Igaz, nem is engedhetik meg maguknak, hogy táppénzre vonuljanak.

A második nekifutásra kötött frigyek fele is zátonyra fut. A lélekgyógyászok szerint azért, mert az ember hajlamos rá, hogy újra és újra elkövesse ugyanazokat a hibákat. Egy mártír típusú nő másodszor is egy alkoholfüggőnek nyújtja a kezét, egy szolgalelkű fiú pedig újra egy potenciális házisárkányt vesz nőül. Mindezt tetézik azzal, hogy a kudarcokért mindig a másikat okolják, esetleg az ő édes jó szüleit.