Kutyabarát levelek

„Hat és fél éve, hogy ebben a faluban élek. Sok üres ingatlan van errefelé, az egyik mellettem lévőt tavaly ősszel megvették. Él itt egy asszony, aki állami gondozottakat vállal nevelésre, keresetkiegészítésként. Nos, az egyik fia, betöltve a 18. életévét, az államtól kapott pénzből vette meg azt a bizonyos házat, igen olcsón. Azonban be nem költözött senki. Viszont december közepén idehoztak egy talán 8-10 hetes gyönyörű kölyökkutyát. Egy lakatlan ház kietlen udvarára, és egyszerűen itt hagyták. A szerencsétlen állat egy falat meleg étel, meleg kuckó, de egy szeretetteli emberi szó nélkül maradt magára! Az udvaron nincs egy bokor, egy fa, egy melléképület, ahová a 10-13 fokos hidegben el tudott volna bújni. Ugyan van egy rozoga kutyaház, ami a korábbi tulajdonos agyonvert kutyája után maradt, de abba ez a kutya nem megy bele.

Egy levelet hagytam nekik azzal, hogy az állatvédelmi törvény alapján a kutyájukat el is kobozhatják, de ezt visszadobták a levélládámba. Mivel ők egy héten talán ha kétszer-háromszor jönnek, a kutyának én adok enni, inni. Egyik ilyen alkalommal rajtakapott az asszony meg a fiatalember – na, amit kaptam, azt nem tettem zsebre! A fiatalember nekem, aki a nagyanyja lehetnék, azt kia¬bálta, hogy a k…a anyád, és megfenyegetett: ha még egyszer ott ér, hát agyonver. A történteket jelentettem az állatvédőknek, akik fényes nappal akarták ellopni a kutyát. Hát azt nem! Én meg itt maradjak ezek között az iszonyú emberek között, egyedül? Azt viszont megkérdezném, hogy a gyámügy tudja-e, hogy kikre bízza az árva gyerekek nevelését. Milyen nevelőanya az, aki sem állatszeretetre, sem jó modorra nem neveli a gyerekét, viszont eltűri gorombaságát egy idősebbel szemben, akinek szidhatja felmenőit, és veréssel is fenyegetheti?”

Szabóné Marika a XVII. kerületből küldte levelét.
„Jelenleg egy új üzletág van kibontakozóban mifelénk: lopják a macskákat. Azokból is a csíkosakat meg a feketéket. A mi kedvenc macskánk is csíkos volt, nemrégiben eltűnt. Később a szomszéd feketéje is, ő volt a mienk apja. Azóta mindennap reméljük, hogy hazajön, mert nagyon szeretetre méltó fiúcica volt, örömében bukfencezett, simogatott bennünket, amikor hazaértünk. A mi cicánk biztosan pótolta a nyugtatók szedését, de félek, hogy nem stresszoldó, hanem bundaalapanyag lesz… Az erre lakó kutyások is hasonló tapasztalatokról számolnak be.”

Hogy azért kerek legyen a világ, jött egy örömteli üzenet is attól a „jószívű állatbaráttól”, aki vagy két hete kért segítséget a kedves szomszédasszonya után rá maradt spániel úrfi elhelyezése ügyében. Most ezt írta:
„Kedves Kutyapostás, ismét írok önnek, mert szeretném az örömömet megosztani. Ugye emlékszik a spániel fiúra? Nos, az ön segítségével sikerült szerető otthonra találnia. Egy kedves házaspár jött el érte, az első látásra megszerették egymást. Azt mondták, hogy már régóta szerettek volna egy ilyen kutyát. Kívánom ennek a kutyusnak, hogy hosszú és boldog élete legyen, önnek pedig azt, hogy még sokáig segíthessen munkájával az elárvult és védtelen állatokon.”

Úgy legyen.