Lehet-e felnőttként testvért kapni?

Ők ketten jól megvoltak, de az após-anyós lenézte és sokszor megalázta nagyapámat. Ezt néhány év múlva megelégelte, és a fővárosba szökött előlük. Otthagyta fiatal feleségét és másfél éves kislányát. Elváltak, a kapcsolat megszakadt. Nagyapám újranősült, született egy újabb lánya, neki már példás apja volt. Elhagyott kislányáról soha nem beszélt, bár haláláig őrizte egy fényképét. Jóval a halála után egyszer csak jelentkezett nálam egy középkorú asszony, akitől megtudtam, ő anyukám féltestvére. Megdöbbentően hasonlított anyámra. Kiderült, egész életében tudott anyámról, közös apjukról, követte az életük folyását. Engem keresett meg először, közvetítenék-e közte és féltestvére között. Elmondta, apjának soha nem bocsátott meg, de most, hogy a szülők már meghaltak, szeretné megismerni anyut.

Boldogan mondtam igent, hiszen mindkét szülőmet egykének tudtam, s mindig hiányzott, hogy nincsenek rokonaink. Össze is hoztam a két nővért, akik sírva borultak egymás nyakába. Sokat beszélgettek azon a délutánon. Pár hét múlva anyuval meglátogattuk Ilonát, majd egyszer volt még egy nagy, közös családi ebéd is, mindkettőjük gyerekeivel. És aztán lassan elhalt az egész. És nem értem, miért, hiszen kedvelték egymást, örültek a találkozásnak. De a kezdeti fellángolás után már nem igazán akarják a kapcsolatot, ami már csak karácsonyi és húsvéti üdvözlőlapokra korlátozódik. Mit tehetnék az ügy érdekében?

Üdvözlettel: Jutka

Kedves Jutka!
Ne tegyen semmit. Nem lehet ötvenévesen testvért kapni. A nem együtt töltött gyermekkort nem lehet bepótolni. Ráadásul Ilona nem kapta meg azt, amit az ön édesanyja igen: a boldog családi életet. Talán soha nem múlt el belőle a keserűség emiatt. Ezért nem sikerült igazán a testvéri kapcsolat kialakítása. Erről egyikük sem tehet, hiszen mindkettőjükben megvolt a jóakarat. De amint kíváncsiságuk kielégült, már nemigen volt mondanivalójuk egymás számára. Öntől szép dolog, hogy próbálná utólag testvérhez segíteni anyukáját, de ez meghaladja az erőit, meg aztán, legyünk őszinték, az illetékességét is. Azt javaslom, tartsa ön továbbra is a kapcsolatot Ilona családjával, az ő gyerekeivel. Ha lazán is, ha csak közösségi oldalon is.

Talán az önök generációja könnyebben áthidalja a múltat. S ha vékony is a szál, de amíg megvan, addig remény lehet arra is, hogy a nővérek egyszer újra felveszik. Ha nem előbb, hát öreg korukban.

Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes