Subaru Legacy 2.0: a kivétel

Az elmúlt évtizedben a Subarunak sikerült fenntartania a mítoszt a termékei körül, de ezzel párhuzamosan olyan ronda kocsikat tervezett, mint például a békalámpás Impreza. Amerikában ennek ellenére a márka nagy népszerűségnek örvend, ott igazi családi autó a Forester vagy a Tribeca. Nálunk általában a megszállott autószeretők és márkabolondok veszik – tömegterméknek nem lehet nevezni: sajnos kevesen engedhetik meg maguknak a kisszériás japán luxust.

A Lagacyt az elődhöz képest teljesen áttervezték, mely filigrán, atlétikus autó volt – a friss modell sokkal brutálisabb megjelenésű. Sikerült egyedi orrot adni neki, az élek és a magasra felhúzott lámpa segít, hogy ne keverjük össze semmi mással. Hátulról kicsit elfogyott az ötlet, a hátsó lámpák félkésznek tűnnek. Mellbevágó a visszapillantó tükrök mérete, a Ford Transiton láttam hozzá hasonlót. Az autó arányai nem sportosak, a sok kis részletet látva mégis elhisszük, hogy képes gyorsan menni és kanyarodni.

Belül nagyon jó érzés a domborodó légbeömlőt bámulni a motorházon: ügyesen megoldották, hogy a forma a középkonzol tetején is visszaköszön. A vezetőülés egyébként az egyik legkellemesebb, amiben valaha ültem, pedig semmi extra nincs – csak éppen minden klappol. Kényelmesek a széles és puha ülések, finom a kormány, van hely minden irányban, a sok feketét szépen ellensúlyozzák az ezüst színű felületek. Az elektronikus rögzítőfék szerintem marhaság, évek alatt sem tudnám megszokni. A minőség is jónak tűnik – bár ennek némileg ellentmond, hogy a fél éves autóban már nem működött a kormányon a hangerő-állítás kapcsolója. Apropó, gombok: a teljes menüt egysoros, kb. 200 pixelből álló monokróm kijelzőről kéne vezérelni – ezzel, úgy vélem, minden tulajnak meggyűlik a baja.

Ha Subaru, akkor boxer motor: mi a kétliteres dízelt vezettük, ami 150 lóerőt tud. A tipikus boxer előnyök itt is kijönnek: a mélyre épített motor miatt alacsonyabban van a súlypont, a motor pedig nagyságrendekkel selymesebben jár a hagyományosnál. Az ereje elég mindenre, de a konkurensek azért ennél már általában 20 százalékkal többet tudnak. Alsó tartományokban nagyon gyenge, de pörgetni nyugodtan lehet. Ilyenkor sem hangos, sőt kifejezetten kellemes a hangja.

A rugózás inkább lágy, mint sportos, szerintem elsősorban a hátul alvó gyerekekre és nagymamákra gondoltak, semmint a kilencvennel kanyarodó őrültekre, de ez nem baj, illik a hangulathoz. Persze nagy sebességű terhelésváltásoknál érződik a négykerékhajtás előnye, és hóban is biztosan nagy élmény a Legacy-t hajtani (ezt most nem volt alkalmam kipróbálni). A váltó is precíz szerkezet, de az egész autó lénye szinte üvölt egy automatáért (amit ehhez a motorhoz nem lehet kérni), hiszen azzal lenne teljes a kényelem.

Nem olcsó a Subaru, sosem volt az. Nyolc és féltől indul a tesztelt modell, plusz az extrák: így már rögtön kilenc felett vagyunk, ennyiért pedig azért már van bőven választék. Ennek ellenére érdekes alternatíva lehet. Régen adtam vissza ilyen nehéz szívvel tesztautót, mint ezt a Legacy-t, mert úgy érzem, minden szempontból vállalni tudnám a közös életet. Nem olyan felvágós, mint egy BMW vagy Audi, technológiailag mégis fejlett. Nem jön szembe minden utcasarkon, kicsi az esélye, hogy ellopják, jól megy és nem fogyaszt horrorisztikusan. A Subaruról inkább a sportos vezetés jut az eszébe mindenkinek, ezért kicsit meglepő, hogy a száguldás helyett inkább a mindennapokra tervezték: kényelmes és családbarát kocsi. Ha ma kötelező lenne elköltenem kilenc milliót autóra, nem sokat tépelődnék rajta...

Bármelyik fotóra kattitnva megnyílik a képgalériánk!