Történet happy enddel

Az erdei autóút jó három kilométer, végigmentem rajta, persze a kutyának se híre, se hamva – naná, majd leáll stoppolni az út szélén… Tekergettem a fejem, hahóztam és feltűnően lóbáltam a kezemben a pórázt; ha esetleg látta valahol a kutyát egy autós, akkor talán szól nekem. És láss csodát, így is lett! Megállt egy autó, s a vezető kérdezte, hogy a vizslát keresem-e, mert ő látta. Utána mentem, s két kanyarral odébb, egy nyiladékban ott ácsorgott őkelme.

Egy szépséges vizsla lányka, ám ahogy elindultam felé, már el is tűnt a sűrűben. Szólítgattam, semmi válasz. Lecövekeltem, s vártam, hátha előkerül. Meg is jelent, s ekkor kezdetét vette egy közel egyórás macska (én) és egér (ő) harc. A vizsike rendkívül félénknek és bizalmatlannak bizonyult, ahogy léptem egyet felé, ő ötöt hátra. Volt nálam keksz és túró, óvatosan elfogadta, de amint meglátta a pórázt, pánikszerűen eltűnt a sűrűben. Kialakult egy patthelyzet: időnként elvette a kaját, óvatosan meg is simogathattam, de a pórázt nem tudtam ráhurkolni. Megfogni nem tudom, de itt se hagyhatom a sorsára – most akkor mi legyen?

Végül a lányka lekucorodott. Megközelítettem, kezemben a kekszes túróval; akkor már nem állt fel, nem futott el, megadóan feküdt. Simogattam, nyugtatgattam, közben sikerült ráhurkolnom a pórázt, de ő nem jött. Csak felállt, összegörnyedve reszketett; megöleltem, majd az ölembe kaptam (csak nem harapja le a fejem?), így sikerült berakni a kocsiba.

Teljesen megadta magát, halálosan ki volt merülve. Elindultunk, ő meg lekucorodott a két ülés közé, egy gyufásskatulyányi helyre, ott feküdt végig, összegömbölyödve.

Az Illatos útra, ahova ölben vittem be (mit csináltam volna egy bernáthegyivel?) megnézték, nem volt benne chip. Kapott oltást, aztán elvitték, én meg reménykedtem, hogy a gazdája rátalál. És már megint láss csodát: jött a telefon, hogy miután felkerült az internetre, a gazdája még aznap jelentkezett, hogy ez az ő kutyája, délelőtt sétáltatta az erdőben, és akkor tűnt el.

Remélem, tanult a történetből, hogy ha sétálni mennek, akkor minimum nyakörv legyen a kutyán. Az sem árt, ha biléta is van rajta, telefonszámmal, és ha még chip is van a kutyában, az már maga lesz a tökély. Hát ez volt az én unalmas szerda délutánom. A vizslalánynak köszönöm, hogy megvolt a kifogás, miért is nem takarítok…”

Kedves a történet, jó a vége, és még tanultunk is valamit – kell ennél több?