Meddig ér az anyós keze?

Amikor a fiam abba a korba ért, hogy elkezdett lányokkal járni, a többségüket ismertem. Helyesek, csinosak, kedvesek voltak, bármelyiküket elfogadtam volna menyemnek. Nagyon meglepődtem, amikor éppen Hajnival fordult komolyra a dolog, mert úgy véltem, sem külsőre, sem természetre nézve nem való a fiamhoz, és a családjától sem voltam elragadtatva.

Ennek ellenére soha egy szóval nem jeleztem a véleményem a fiamnak sem, elfogadtam, mert láttam, hogy szeretik egymást. Ennek már öt éve, azóta is jóban vagyunk, soha nem esett köztünk még egy vitatkozó szó sem. De ennek az az ára, hogy én az égvilágon mindent lenyelek. Soha szóvá nem teszem a rendetlenségét, azt, hogy túlságosan lezseren bánik az unokámmal (vagyis nem elég gondosan), hogy kihívóan öltözködik, hogy gyakran a fiamnak kell elmosogatnia, amikor este fáradtan hazaér. Néha majd megfulla¬dok, de nem szólok. Csak este a férjemnek borulok ki, de őt ez nem érdekli. A barátnőm viszont azzal cukkol: talán félek megmondani a menyemnek a véleményem?!

De én továbbra sem akarok veszekedni. Meg aztán vannak azért jó tulajdonságai is: mindig jókedvű, nagyon kedves és melegszívű. Mit tehetnék, hogy háziasabb, gondoskodóbb felesége legyen a fiamnak?

Üdvözlettel: Aranka

Kedves Aranka!
Mit tehetne? Semmit, és ez így van jól. A fia saját magának választott feleséget, nem a szüleinek. Az idősebb anyáknak, anyósoknak el kell fogadniuk: a mai fiatal nők messze nem olyan háziasak, mint elődeik, tisztelet a kivételnek. És – talán a lányos anya is szól belőlem – nem tudom, mi baja eshet attól az ifjú férjnek, ha néha ő mosogat el. Egyébként meg úgyis lehet, ahogy az én anyósom tette. Fiatalon mentem férjhez, és bevallom, nem nagyon konyítottam a főzéshez. Olyan kedvesen, anyásan, tapintatosan tanítgatott, mintha a saját gyerekével tette volna. Lehet, hogy önöknél ez a hajó már elment, de az sem nagy baj. Ne nyelje le a rendetlenséget, hanem ne törődjön vele, vagy – meg ne haragudjon – ha nem bírja nézni, menjen haza.

Azért az méltánylandó, hogy elismeri Hajni jó tulajdonságait is. Meg¬győződésem, hogy a fia jobban jár egy jó kedélyű, melegszívű feleséggel, mint egy morcos szuperháziasszonnyal. Cukkolni meg ne hagyja magát, hallgasson a saját igazságérzetére.

Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes