Csacska statisztika

Pontosan olyan bárgyú, mintha a legendásan ráérő, és rendszeresen ütődött brit tudósok készítették volna, ám a szerzők ezúttal a Bécsi Egyetem és a grünaui Farkaskutató Központ kutatói. Ők azok, akik hosszadalmas kísérletezéssel kiderítették, hogy a kutyák is képesek irigykedni egymásra, ha úgy érzik, méltánytalanul érte őket hátrányos megkülönböztetés fajtársaikkal szemben.

A kísérlet során egy fedél alatt élő, egymással baráti viszonyban lévő kutyapárokat választottak ki. A velük foglalkozó személynek azon kívül, hogy parancsokat adott nekik, semmiféle kapcsolata nem volt a négylábúakkal. Az utasítások egyszerűek voltak – például mancsot kellett nyújtaniuk a kutyáknak –, amit a szakember érzelemmentes, monoton hangon ismételt mindegyik kutya felé. Az állatoknak először együtt kellett végrehajtaniuk a parancsot. Ezzel még nem is volt semmi baj, ám amikor a sikeres teljesítés után csak az egyikük kapott jutalmat, a másik pedig nem, az utóbbi magatartásában feltűnő változás következett be. „A dicséretben nem részesülő állat gyakran megtagadta az engedelmességet, vagy csak a parancsszó többszöri elhangzása után volt hajlandó felemelni a lábát” – számolt be a kísérlet vezetője a tapasztaltakról. (Már ebből is kitetszik, micsoda analfabéták ezek a tudósok, hiszen jól tudjuk, a kutya a kezét és nem a lábát nyújtja az adj pacsit felszólításra…) „Az igazságtalanul mellőzött négylábún aztán gyakran mutatkoztak stresszes tünetek, például sűrűn nyalogatta a száját, de megesett, hogy szándékosan tudomást sem vett a gazdáról” – tegyük ismét hozzá: teljes joggal.

Ám az engedelmesség megtagadásához vezető magatartásnak nyoma sem volt akkor, amikor egyik kutya sem kapott jutalmat, vagy pedig az utasítást egymást nem látva kellett végrehajtaniuk. Az állatok sokkal együttműködőbbnek mutatkoztak az utóbbi esetekben, nem úgy, mint amikor tapasztalniuk kellett, hogy a másikat megdicsérik, őket pedig nem.

Végre, tudományosan is felfedezték tehát, hogy a kutyairigység kifejezés nem a népmesékből való, hanem valóban létező érzelem. Ilyenkor mélázik el a Kutyapostás azon, hogy mennyi pénzt kereshetne azzal, ha az ilyen bárgyú kísérletek helyett megkérdeznék őt, hogy: tessék mondani, létezik a kutyairigység? – és az igenlő válasz után átutalnák a kutatásra szánt pénznek mondjuk a tizedét. Azonnal egész oldalas lenne a Kutyaposta…