Kölcsönözzön nyugdíjast!

Leszbikus és hajléktalan
Letelepszem a könyvemmel, és beszélgetni kezdek vele. Többen lézengenek körülöttünk a könyvtárban, de senki nem rohan hozzám prizniccel. A könyvnek ugyanis tényleg van hangja. Sőt: van lába, keze és feje. És van egy előítéletekkel sújtott élete. Ebben a rendhagyó könyvtárban ugyanis a könyvek hús-vér emberek. Olyanok, akikre a többségi társadalom előszeretettel ragaszt bélyeget. Kölcsönözhető roma, kerekes székes, hajléktalan, drogos, rendőr és nyugdíjas is. Huszonöt cím közül lehet választani. Én hosszú töprengés után az imént azt kértem, amelyik a legnépszerűbb az olvasók körében. A címe: Leszbikus.

– Ugyanilyen állapotban szeretnénk visszakapni – kötötte a lelkemre Gruidl Zsuzsa, a rendezvényt szervező Baranya Megyei Esélyegyenlőségi Iroda programkoordinátora a Pécsi Tudományegyetem aulájába telepített pultnál, majd kitöltötte az olvasójegyet. Ismertette a szabályokat is: a kölcsönzés egy órára szól, ennyi ideig lehet beszélgetni és kérdezni bármit, és akkor sem szabad meglepődni, ha a könyv visszakérdez.

Most itt ül az élő könyv velem szemben, huszonnyolc éves leszbikus lány formájában. Haja rövidre nyírt, tüskés, farmert és sportos pólót visel, vonásai inkább szögletesek. Ha volnának előítéleteim – amik persze nincsenek –, akkor eddig minden stimmelne. Aztán talán meghallanám azt is, amit mond. A kétségbeeséséről és gyötrődéseiről, mikor ráébredt: más, mint a többi nő. Talán elgondolkodnék, milyen lehet úgy élni, hogy valaki már a harmadik homoszexuális kapcsolatánál tart, felismerte az útját, a szűk baráti köre tud is róla, de a családjának és a tágabb környezetének még mindig nem meri bevallani. És biztos, hogy nem kérdezném meg, amit most megteszek: érezte-e már a bőrén az emberek előítéletét?

– Az előző munkahelyemen egyszer csak piszkálni kezdett a főnöknőm, hogy miért nem öltözködöm nőiesen, makacs vagyok, önfejű, és nem lehet együttdolgozni velem. Aztán egyik napról a másikra elbocsátott. A feladatomat mindig pontosan végeztem, rengeteget túlóráztam. Nem mondta ki, de biztos vagyok benne, hogy megtudta, leszbikus vagyok.

Korántsem olvastam végig a könyvet, csak bele-belelapozgattam. Ám az idő lejárt, így visszaszolgáltatom. Kikérek egy újabbat, a Hajléktalant. Ő a második legnépszerűbb a kínálatban. Kiderül azonban, hogy a cím torzít: volt hajléktalanról van szó, aki másfél évet töltött az utcán, de ma már albérletben lakik.

– Szeretném megmutatni az embereknek, hogy egy hajléktalan is lehet ápolt és jól öltözött, nem feltétlenül alkoholista, ráadásul dolgozni is tud. És szeretném, ha mindenki látná: van visszaút.

Élő könyvtár
Mikor visszaadom, már nagy a tumultus a pultnál. Testnevelés szakos egyetemisták csoportja próbálja eldönteni, mit kölcsönözzön. – Legszívesebben mindegyiket kivenném – mondja egyikük. – Mi van, ha nem bántásnak szánom a kérdést, de neki mégis rosszulesik?! – morfondírozik a másik. Kihasználom a nyüzsgést és egy óvatlan pillanatban a raktárba osonok. Lássuk csak, kik porosodnak odabent. Egy tucatnyi könyv beszélget és majszolgatja a szendvicseket.

– Inkább ezt egyék, mint magukat a moly – próbálok jópofa lenni, miközben letelepszek közéjük. Láthatóan nem viseli meg őket a pillanatnyi mellőzöttség, ami nem véletlen. Ahhoz, hogy valaki élő könyv lehessen, válogatáson és képzésen kell átesnie, ahol felkészítik erre a lehetőségre is. A legfontosabb kritérium, hogy tisztában legyen másságával és tudja helyesen kezelni.

– A legjobb élményem az volt, mikor egy hetvenhét éves bácsi megkérdezte, hogyan sikerült leállni, mert ő is szeretné abbahagyni a cigarettázást – mondja Malbaski Gergely volt drogos, aki már ötödszörre szerepel az élő könyvtár kínálatában.

A program egyébként Dániából indult azzal a céllal, hogy a személyes találkozások során az emberekben csökkenjenek az előítéletek. Magyarországon eddig csak Budapesten lehetett találkozni a szolgáltatással, az idei az első év, hogy élő könyvtár vidéki városban is működni kezdett. Most, hogy összeállt a pécsi stáb, rendszeresen ki fog nyitni, mindig más helyszíneken.

– Engem a nemi életemről szoktak faggatni – mondja Tóth Péter, aki kerekes székben ül. – Persze, hogy csajozok – kezdem ilyenkor a válaszom, és a folytatástól általában a kérdező is elpirul. Néhányan a technikai részletekre is kíváncsiak. Semmi akadálya, de csak önök után – válaszolom. Csodálkoznak azon is, hogy nem vagyok hülye, lehet velem beszélgetni.

Idős hölgyön akad meg a szemem, ő eddig nem szólt.
– Én vagyok a Nyugdíjas. Akit a mai társadalom nagy része lekezel – mondja Szujkó Margit. – Ha gyorsan megyek, tolakodok, ha lassan, akkor totyogok. És azt gondolom magamról, hogy nekem mindent szabad. Ezeket szeretném cáfolni. De eddig csak egyetlen kölcsönzésem volt. Egy sorstársam vett ki, és arra volt kíváncsi, hogyan élek meg…

A raktárból kifelé megszólítanám az olvasótábort is, de elmélyülten tanulmányozzák a könyvei¬ket. Az imént még a pultnál tanakodó testnevelés szakosok most egy kupacon ülnek, csoportosan kölcsönöztek. A Romát.

Rezümé
Hazafelé ezen a különös rendezvényen gondolkodom. Nincsenek előítéleteim – szeretném hinni még mindig. Aztán felidéződik bennem a leszbikus lánnyal való beszélgetés, és legszívesebben elsüllyednék. Mert eszembe jut, ahogy mindjárt az elején gyorsan leszögeztem: nekem van férjem és gyermekem...