Devecseri Negró hazatért

Talán ez lehetne a címe annak a levélnek, amit a Lelenc Kutyamentő Egyesület elnöke, Tenner Anna írt Negró kutyáról, akit Devecserből mentettek.

Család-otthonSzücs Gábor2011. 01. 21. péntek2011. 01. 21.
Devecseri Negró hazatért

„Fájón sajog annak az októberi napnak az emléke, amikor De¬vecserből, Kolontárból jött a hír: elöntötte a vörösiszap a települést. Az egész ország megmozdult. Mi, állatvédők sem ültünk tétlenül, pillanatok alatt felkészültünk az ott maradt állatok mentésére, fogadására, ellátására. Öt kutya került hozzánk: Devecseri Rozsdi, Devecseri Nudli, Devecseri Cimbi, Devecseri Gombóc és Devecseri Negró.

Rozsdit sajnos elvesztettük, sérülései az élettel összeegyeztethetetlenül súlyosak voltak. Devecseri Nudli picike kölyök, testszerte mély égési sérülésekkel, ám élni akarása és a gondos orvosi, majd befogadójának ápolása után mára gyógyult, vidám kiskutya lett. Devecseri Cimbi idősecske puli, ő a látását veszítette el, ámde hihetetlenül jó személyisége átsegítette a krízisen, vakon is teljes életet él. Devecseri Gombóc pedig egy kiegyensúlyozott, kedves kutya, aki gazdára vár.

Amiért és akiről írok, az Negró! Alhastájékon és mancson sérült, így került hozzánk a kórházba. Az első pillanattól kezdve mindannyiunkat levett a lábunkról: bájos, kedves, cserfes viselkedése okán csak szeretni lehetett. Biztosak voltunk abban, hogy korábbi helyén is jól bántak vele, és visszavárják. A mentett kutyák fotóit, leírását elküldtük a helyi jegyzőknek, akik mindent elkövettek, hogy a lakosság tájékozódhasson arról, hová kerültek állataik.

Így történt, hogy Negró gazdája egyszer csak felhívott bennünket, sírástól elcsukló hangon: „Mindenünk odaveszett, de Negró, hogy van?” Jól van, vigyázunk rá – nyugtattuk –, mit gondol, sikerül majd olyan helyre költözniük, ahová Negró is magukkal mehet? Persze – válaszolt Kiss úr –, hiszen Negró családtag, nagyon várjuk őt. Ettől kezdve a Kiss családból valaki hetente érdeklődött, s egyszer eljött a nap, amikor hazaindult Negró.

Végig az úton nyugodt volt, az autón kívüli dolgok nem érdekelték igazán. Egészen addig, amíg Devecser határába nem értünk. Mert ott hirtelen izgatott lett, orrát az ablakhoz nyomta, mint aki az ismerős szagokat akarja beszippantani, és látni újra a helyet, ahol felnőtt, ahol addig élt.

Megálltunk az új ház előtt, Negró magasra emelt fejjel szaglászott, ilyen nyugtalannak még soha nem láttuk. És jöttek a gazdik! Negró hol az egyik, hol a másik nyakába ugrott, nem győzött bújni, leírhatatlan volt az öröme! Húslevessel várták, de Negró alig evett, csak bele-belekapott az ételbe, hogy újra meg újra köszönthesse szeretett embereit. Ők pedig magukhoz ölelték a kutyát: mindenük odaveszett, de a legfontosabb, hogy Negró megmaradt…”

Ezek is érdekelhetnek