Jókai Mór nyomában

A nagyszülők imádták a gyereket, gyakorlatilag ők nevelték, mert az anyuka dolgozott, de a mama otthon volt, s néhány év múlva a papa is nyugdíjba ment. Pár év múlva Móni megismerkedett egy rendes férfival, akihez hozzáment, s egy darabig ők is ott laktak a szülői házban. Aztán nekik is született két kislányuk, addigra el is költöztek. A két új gyerekkel, mert Karcsit otthagyták a nagyszülőknek. A csodálkozó kérdésekre Mónika mindig ugyanazt a választ adta: a szüleim belehalnának, ha elhoznám tőlük az unokájukat. Egy darabig minden hétvégén találkoztak, hiszen Móniék vasárnaponként ebédelni mentek a szülőkhöz, és azonkívül az anyuka minden este felhívta a fiát.

Karcsi most 13 éves. Anyja és új családja egy éve külföldön él, mert a férj ott kapott állást. Egy év alatt kétszer találkoztak, néhány napra. Egyszer ők jöttek haza szabadságra, egyszer pedig a nagymama látogatta meg őket unokájával. De Karcsi állítólag borzalmasan viselkedett, undok volt az anyjával, levegőnek nézte a húgait, nem szólt a mostohaapjához.

Most karácsonyra is hívták őket, de a fiú megmakacsolta magát és nem volt hajlandó kiutazni. Sőt olyan kijelentést is tett, hogy akár soha ne lássa többé az anyjáékat. Mi a véleménye, hol rontották el ezt a kapcsolatot, amikor pedig mindenki jót akart?

Üdvözlettel: Andrea

Kedves Andrea!
Van egy 82 éves ismerősöm, akit szerető, gondoskodó család vesz körül, gyerekei, unokái, dédunokái mind törődnek vele. Mégis, akárhányszor beszélgetünk, előbb-utóbb mindig a gyerekkorához kanyarodik vissza, annak is egy pontjához: hároméves volt, amikor hat gyerek közül őt választotta ki gyermektelen nagynénje, hogy elkérje saját gyereknek. Az új „szülei” jól bántak vele, majd ráhagyták az örökséget is. De az idős hölgy máig nem tudott megbocsátani édes szüleinek. „Engem odaadtak” – mondogatja, és a seb most már egészen biztosan nem fog behegedni.

Nagy családoknál régen gyakran megesett ilyesmi. De aki ismeri Jókai Mór gyönyörű novelláját, a Melyiket a kilenc közül? címűt, az tudja, hogy ennek nem feltétlenül kellett még akkor sem megtörténnie. Az alapvétket tehát ott követte el Mónika, hogy odaadta a fiát.

Mindegy is, milyen indokkal. Ezt csak hosszú-hosszú, aprólékos munkával tudná feledtetni a fiával. Amire nem látok semmilyen törekvést, úgyhogy itt már javulás esetleg csak Karcsi emberségétől várható, felnőttkorában. Addig meg segítsen neki a rokonság, törődjenek vele, kapjon minél több szeretetet.

Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes