Kisemmizett testvér

Amikor édesapánk meghalt, elsirattuk, meggyászoltuk. Örökségről nem volt szó, bár volt egy szép, tágas villalakás a kisváros kertvárosi részében, de ez tanácsi lakás. Édesanyám élt ott tavaly bekövetkezett haláláig. Amikor a kilencvenes évek elején meg lehetett vásárolni a lakást, anyukám a kárpótlási jegyeiből a nővérem fiának a nevére megvette a lakást. Úgy, hogy mindezt meg sem beszélte velem. Kész helyzet elé állítottak: anyu arra hivatkozott, hogy a nővéremék közel laknak hozzá, és öregségében majd ápolni fogják, ha kell, el is tartják. (Mi 30 kilométerrel távolabb laktunk.) Engem meg majd kárpótol másképpen. El sem tudom mondani, mit éreztem. A testvéremék amúgy is sokkal jobban álltak anyagilag, mint mi, és ekkora ajándékot kaptak a mi rovásunkra. De végül mégis lenyeltem a dolgot. Ugyanúgy törődtem anyámmal, mint Katiék, hozzáteszem, nagyon jól bírta magát, nem szorult ápolásra. De látogattuk, férjem tavaszonként felásta a kertjét stb.
Tavaly ősszel anyu meghalt. A lakás és minden benne lévő bútor az unokaöcsémé, én kaptam két fényképalbumot. A fiú nemrég eladta a lakást, mint megtudtam, 20 millió forintért. Amikor utoljára találkoztam velük, megkérdeztem a nővéremet, nem gondolja-e, hogy úgy lenne igazságos, ha megfeleznénk azt a pénzt. A képembe nevettek. Őket leírtam, és azt is tudom, hogy jogilag nincs mit keresnem. De azóta is gyötör a kérdés: miért tette ezt velem az anyukám?

Üdvözlettel: Margit

Kedves Margit!
Nem először írom le: súlyosan vétkezik az a szülő, aki nem egyformán részesíti gyerekeit. Mert nemcsak anyagilag rövidíti meg őket, hanem a testvérviszályt kelti fel. Levele alapján azonban mégsem hiszem, hogy édesanyjában tudatosult volna, mit tesz, amikor ráíratta a lakását az egyik unokájára. Mikor még „tanácsiak” voltak a lakások, gyakran jelentették be a nagyszülők az unokáikat, mert haláluk után, bizonyos feltételek esetén az unoka a bérleményben maradhatott. Amikor aránylag csekély összegért meg lehetett vásárolni ezeket a lakásokat, sok idős ember nem is igen érzékelte a különbséget. Az ön édesanyja fejében is valószínűleg csak a lakhatás járt, s nem gondolt arra, hogy milliókat tesz egyvalaki kezébe. Értem a keserűségét, de próbáljon meg továbblépni, különben egész további életét megmérgezi ez a dolog. A nővére tettére nincs mentség, ő nem viselkedett testvér módjára, amikor elfogadta a húga megrövidítését.

Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes