Önként vagy dacolva?

Nyomorúságos házak, szemét mindenhol. A pécsi György-telepre az átlagvároslakó nemigen mer belépni. Megáll egy piros autó: négyen szállnak ki belőle. Bemennek a foglalkoztatóba, a cigánygyerekek közé és várat építenek, társasoznak, olvasni segítenek. Diákok, akik önként döntöttek úgy, hogy önkéntesek lesznek. Mint például Börcsök Péter, aki nem csak a telepre jár rendszeresen, de a nyári gyerektáborban is dolgozott önkéntes felügyelőként egy hetet.

– Óvóbácsi akarok lenni, az önkéntes munkának köszönhetően ezt most már biztosan tudom. A szociális munka soha nem állt távol tőlem, ezt a családból hozom. Ha kötelezővé teszik az önkéntességet, azzal éppen a lényege veszik el – mondja.

Börcsök Péteren kívül négyszáz pécsi diák látogatott már el György-telepre, közülük ötvenen rendszeresen visszajárnak dolgozni. Nem törvény kellett hozzá, csak egy frappáns kezdeményezés, amit a Magyar Máltai Szeretetszolgálat indított el három éve, és ami a Jelenlét-program nevet viseli.

– Gyökeres változást tapasztalunk azoknál, akik legalább egyszer odamennek – osztja meg tapasztalatát Vatai Éva, a programhoz elsőként csatlakozó Leőwey Klára Gimnázium francia–magyar két tannyelvű tagozatának tagozatvezetője. – A reflexeik lesznek má­sok. A világ részének tekintik azt, amiről addig nem vettek tudomást. Minden ősszel paprikáskrumpli-főzést szoktunk szervezni az iskolában. Akik megismerték György-telepet, azon gondolkodnak, hogyan juttathatnának az ételből az ott élőknek is.

Reibl Zsófia, a Leőwey Gimnázium érettségi előtt álló diákja szintén végez önkéntes munkát: irodalmat tanít – raboknak a pécsi börtönben.

– Először csak azt szerettem volna, hogy a társadalom hasznos tagja legyek, de most már imádom a munkát. Megható, mikor felállnak és elszavalnak egy Ady-verset. Megerősödtem abban is, hogy pedagógus legyek – árulja el. Zsófi szerint nem feltétlenül baj, ha a közösségi tevékenységet kötelezővé teszik, mert így olyanok is rádöbbenhetnek a segítés fontosságára, akiknek amúgy eszük ágában sem lett volna ilyesmivel foglalkozni.

– A kezdeményezés nagyon jó, de szakmailag nem mindenben értek vele egyet – vélekedik Knyihár Éva, a Baranya Megyei Önkéntes Centrum szakmai vezetője. Szerinte a középiskolás diákok közösségi szolgálatának irányításához tapasztalattal rendelkező, lelkes mentorokra lenne szükség, hogy segítségükkel az önkéntes tevékenység valós készségként épüljön be a diákok személyiségébe. Nagyon fontos lenne a bevezetés előtt megnézni nemzetközi, jól bevált módszereket, felkészíteni a mentorokat és a fogadóintézményeket is a feladatra. A tervezett ötven-hatvan órát is soknak tartja, a középiskolás korú diákokat túlzottan megterhelné ekkora óraszámú kötelező munka. Ráadásul vannak olyan települések, ahol több lesz a vadász, mint a fóka, mert egyszerűen nincs olyan intézményi infrastruktúra, ami ekkora mennyiségű önkéntes munkát elbírna. A vezető szerint fontos lenne kijelölni azokat a területeket és tevékenységeket – például hospice, tűzoltóság, katasztrófavédelem –, ahol semmiképp nem javasolt a középiskolás önkéntes munka, végül pedig a kötelező szót is célszerű lenne kivenni a törvényjavaslatból.

Hogy is mondta Vatai Éva?
– A kötelező a kamaszt riasztja, mindent kitalál, hogy megkerülje. Nem lepne meg, ha majd húszezer forintért lehetne igazolást venni önkéntes munkáról a pécsi vásárban.