Derült égből az illeték

Elbirtoklásról akkor beszélünk, ha sokáig zavartalanul magunknál tartunk valamit, amiről teljes jóhiszeműséggel tudni véljük, hogy az a miénk. Ha a valódi tulajdonos nem jelentkezik a dologért, és ha megfelelő idő eltelik, akkor a dolog valóban a miénk is lesz. Ez a tulajdonszerzésnek egy ritka módja, mivel az emberek nagy többsége nem feledkezik meg arról, hogy például van neki valahol egynegyed lakása. Esetünkben mégis ez történt.

Azt mindannyian tudjuk, hogy ha veszünk vagy ajándékba kapunk egy ingatlant, akkor illetéket kell fizetni. Ilyenkor nagy érték cserél gazdát, és ahol ilyesmi történik, ott van az állam is, és tartja a markát. Egészen konkrétan az ingatlan adásvételénél visszterhes vagyonátruházási illetéket kell fizetni.

Csakhogy az elbirtoklás nem adásvétel vagy ajándékozás, olyannyira nem, hogy még a tulajdonszerzésnek is teljesen más kategóriájába esik. Az elbirtoklás úgynevezett eredeti tulajdonszerzés, ami azt jelenti, hogy a szerző nem a régi tulajdonos jogát szerzi meg, hanem teljesen új tulajdonjog keletkezik. A régi tulajdonjoghoz kapcsolódó jogok és terhek az új tulajdonossal szemben már nem érvényesíthetők. Ezzel szemben áll a szokásos származékos tulajdonszerzés, amikor a tulajdonjogot úgy kapjuk meg a régi tulajdonostól.

Főszereplőnk úgy vélte, hogy mivel egy új tulajdonjogot szerzett meg az elbirtoklással, abszurd feltételezés, hogy visszterhes tulajdonszerzési illetéket fizessen, hiszen nem szerzett visszterhesen tulajdont. Az adóhatóság természetesen ellentétes véleményen volt.

A bíróságnak azt kellett mérlegelnie, hogy az elbirtoklás után kell-e illetéket fizetni. A választ az illetéktörvényből szűrték le: „Ingatlannak (…) visszteher mellett, továbbá öröklési vagy ajándékozási illeték alá nem eső, más módon történő megszerzése visszterhes vagyonátruházási illeték alá esik.” Vagyis elbirtokláskor megeshet, hogy illetéket kell fizetnünk valami után, amiről már régóta azt hittük, hogy a miénk.