Konok nagyapa

Négyéves voltam, amikor az anyám néhány soros búcsúlevéllel kilépett az életünkből. Apu soha nem nősült meg többé, egyedül nevelt fel, mindenki szerint nagyszerűen helytállt.

Középiskolai tanár a mai napig, ott is a maximumot nyújtotta, itthon szintén. Nem volt nő az életében, minden szabad percét velem töltötte. Leépítette régi baráti, sporttársi kapcsolatait. Rengeteget foglalkozott velem, még babázni is hajlandó volt. Mindent megkaptam tőle: nyelvtanulást, utazást, egyetemre járatást.

A törés tíz évvel ezelőtt következett be. Egyik volt tanítványa kezdett nekem udvarolni, amit apu az első perctől ellenzett. Ugyanis ez a fiú még a szakközépiskolában belekeveredett valami zűrbe. Nem követett el bűnt, egy próbára bocsátással és igazgatói intővel megúszta.

De amikor apám a tanáraként kérdőre vonta, a fiú hazudott neki. És ezzel apu szemében örökre megbélyegződött. Zoli tanult az ügyből, megjavult, diplomát szerzett, rendesen dolgozik, egyre halad előre. Apu mégis elborzadt, amikor megtudta, hogy együtt járunk.

Azonnal eltiltott a „bűnözőtől”, de engem már nem tudott leválasztani. Óriási szerelem a miénk, még ma is az. Apu minden eszközt latba vetett, a könnyektől a pofonokig. A végén azt mondta: ha hozzámegyek Zolihoz, megszakít velem minden kapcsolatot. Szinte bibliai átkokat szórt rám, de én elmentem.

Tíz éve vagyunk házasok, van két fiam, de apám azóta sem hajlandó velünk szóba állni, leveleimet felbontatlanul küldi vissza, a békítő ismerősöket elzavarja. Nagyon fáj ez nekem, és tudom, hogy ő is szenved. A múlt héten valaki meglátta, amint az óvoda kerítésénél lesi a kisfiamat. Ezek szerint mégis tudja, hogy melyik az unokája…

Üdvözlettel: Dóra

Kedves Dóra!
Szomorú történet ez, tényleg olyan, mint valami régi regény. Édesapja feláldozta önért az életét, s nagy csapás volt számára, hogy a lánya az ellenére választott párt. Konok haragjába beleragadva nem tudja megtenni az első lépést, pedig már tenné… Így hát önnek kell ismét kezdeményeznie.

El kell mesélnem egy történetet. Ugyanez esett meg egy ismerős családban, ahol az apa „kitagadta” a fiát a párválasztása miatt, pedig egyedül nevelte fel a legnagyobb szeretetben.

Ott sem használt sem a könyörgés, sem a józan ész. Az apa 23 évet töltött el önként választott magányában, néhány hete halt meg, teljes elhagyatottságban. A fia még nem is tudja a halálhírt… Úgyhogy ön most legyen tántoríthatatlan!

Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes