Renault Mégane CC 1,5 dCi: nyitva vagyunk

Először is szögezzük le: kabriózni márciustól májusig és szeptembertől októberig érdemes. Télen nyilván hideg van, a Mégane CC pedig nem tud olyan bűvésztrükköket, mint például a legújabb Mercik nyakfűtése. A nyári melegben pedig inkább árnyékra vágyunk, mint aszalódni a tűző napon. Ezért találták ki a kemény tetejű kabriókat, ami a Mégane esetében már a második generációnál tart (korábban vászontetőt alkalmaztak). Kívül nincs meglepetés, egyedül a hátsó lapított lámpák újak, minden formai elem ismerős lehet a Mégane más változatairól. Kevésbé látványos az autó és nem is hat oly exkluzívnak, mint a nagy konkurens Peugeot 308 CC. A tető oldalélei feketék, ellentétben a szélvédő ezüst széleivel, így csukottan is beleláthatjuk a nyitott állapotot. Látványos, hogy a tető is üvegből van, kár, hogy csak egy hálós árnyékolóval lehet besötétíteni. Ha meg már felhevült az utastér, nyissuk is ki a tetőt: a 21 másodperces köridő átlagos, s csak álló helyzetben tudja a Mégane prezentálni. Ehhez a művelethez a váltó előtt lévő kis műanyagpöcköt kell folyamatosan nyomva tartanunk.

Nyitott autóknál fontos kérdés, hogy a szélvédő mennyire lóg a fejünk fölé: minél kevésbé, annál vadabb az érzés, nagyobb a menetszél, autentikusabb a kabriófíling. A Mégane-nál normál méretű humanoidként pont még a kék ég van a fejem felett, felhúzott ablakokkal és nyitott tetővel még elég steril érzést nyújt – hogy a belvárosi dugóban állva se érezze az ember magát úgy, mintha biciklin ülne.

Exkluzivitást ne várjunk bent sem, a CC semmiben sem különbözik testvéreitől: kicsit unalmas, de puha műszerfallal és kör alakú középső digitális sebességmérővel. A navigáció ahogy már megszokhattuk, ronda, pixeles és nehezen kezelhető, ellenben kitűnően működik. Elöl kényelmesen elfér akár két 190 centis utazó, a hátra száműzötteknek viszont marad a CC-k szabad szemmel alig látható lábhelye és függőleges háttámlája. Csukottan 417 literes a csomagtér, ami rendben lévő, ám nyitott állapotban viszont 211 literre zsugorodik.

Egyedi e kategóriában, hogy kis méretű dízellel is lehet kapni. Az 1,5-ös dCi – kövezzenek meg! – szerintem nagyon illik a Mégane kabrióba. Igen, álló helyzetben, nyitott tetővel és lehúzott ablakokkal kicsit zavaró a kerregés, de ezen kívül én együtt tudtam élni vele, a 110 lóerő meg annyira jól viszi a viszonylag nehéz testet, hogy le a kalappal előtte. A tesztút végére sem tudtam megunni a padlógázas gyorsításokat, s hát van még egy előnye a dolognak: 6,2 literes átlaggal zártam az utat, ami nagyon tiszteletre méltó adat. Sokkal hervasztóbb az emlékem a duplakuplungos, EDC névre keresztelt automataváltóról. Kicsit az az érzésem, hogy csak piaci kényszerből lépték meg, nem adták bele szívüket-lelküket a franciák. A DSG nyomába sem ér, kellemetlenül és lassan vált, gyakorlatilag úgy viselkedik, mint egy hagyományos automata.

A franciák alapvetően kényelmesre hangolták a kompakt kabriójukat, a kormányzás a legapróbb feladatot sem adja, a futómű is lágyan rugózik, kanyarodni leginkább semmilyen vele. Csukott tetővel haladva viszont masszív benyomást keltett: nem nyiszogott, zörgött semmi, s még azt is el tudom képzelni hogy tíz év múlva is egyben lesz.

Az öttagú mezőny – Astra, Eos, Focus, 308, Megane – kétségkívül legnépszerűbb duója a franciáké (Focus CC-t például a múlt héten láttam először élőben, annyira ritka állatfaj). A nyitott autóra vágyókat, úgy látszik, a gall stílus érinti meg leginkább.

Kabriózni nem olcsó mulatság, de azért a Renault szokásaihoz híven földön maradt az árakkal. Az 1,6-os benzines alapmodell 6,4 millióért nem rossz ajánlat, az automata 110 lovas kisdízelért 7,4-et kell fizetni. Jó kompromisszum lehet azonban a 130 lóerős 1,4 turbós benzines 6 és félért. Felszereltségből csak egyféle van, a közepesen erős Dynamique, ami mindent tartalmaz ami kellhet a dupla digitklímától a 3D-s USB-s hifiig. Ha okosan választunk, nem csalódunk, de a gyors értékvesztésre azért készüljünk fel.

Bármelyik fotóra kattintva megnyílik a képgalériánk!