Ford Grand C-max 1,6 TDCi: nagy hely, változó kényelem

Az előző Focus C-max meglehetősen szürke, de praktikus kompakt egyterű, fogyott is szépen egész Európában. Ezen felbuzdulva a Ford kettéválasztotta az utódot: van C-max (immáron Focus előtag nélkül) és Grand C-max is. Persze, nem a Ford találta fel a spanyol viaszt, hiszen Citroën Picasso-ból és Renault Scénic-ből is kétféle létezik, s minő véletlen: őket is Grandnak hívják. Elölről a két Fordon nem tudtam különbséget felfedezni, de hátulról a kisebbik egyértelműen sportosabb, míg a nagyobb határozott élekkel megrajzolt hasáb, amin látszik, hogy a tervezőasztalon prioritást élvezett a belső méret és a praktikum.

A belseje elképesztően igényes és hívogató, a család is elismerően bólogatott, mikor feltárult az utastér. A világos belső elég könnyen koszolódik – még a szőnyegek is vajszínűek –, de megéri bevállalni, mivel hangulatossá varázsolják a teret, pláne az üvegtetővel megspékelve. Látszik, hogy nagy gondot fordítottak a vezető körüli atmoszférára, ami nagyon hasonlít az új Focus-ra. A kormány szuper, a műszerek továbbra is a kedvenceim a fehér-világoskék összeállítással, a középkonzol pedig nagyon dizájnos, éppen ezért idő kell megtanulni a kezelését. A kis színes képernyő jó messze került a vezetőtől: a rádió kezelésére tökéletes, a térkép vizsgálgatása viszont egyeseknek nehézséget jelenthet.

Amilyen kitűnően éreztem magam elöl, annyira meglepődtem, amikor kipróbáltam, milyen is magam mögött. Olyannyira családi autó a C-max, hogy a második sorba anyóst-apóst csak büntiből ültessünk be. Hiába van ugyanis nagy hely minden irányban, a székek ülőlapja lehetetlenül rövid és a támla is kemény, kényelmetlen. A Ford-féle családmodell tehát az, amit a reklámban látunk: apa, anya elöl, két – nem túl grand – gyerek hátul, a csomagok meg a puttonyba. A harmadik sor szükségülései vész esetén jól jöhetnek, de azért ide hosszú távon ne akarjunk senkit besuvasztani, nem tenne jót az egészségének.

Érdekes, hogy a székek méretén spóroltak, miközben nagyon gondosan kidolgozták a variálhatóságot. Átvették például a Mazda5 zseniális üléseltüntető megoldását, amivel a második sor középső székét egyetlen mozdulattal a szélső szék belsejébe hajthatjuk. Persze, külön is csúsztathatók a hátsó ülések, a támlájuk pedig külön dönthető. A csomagtartó 440 literes és 1700-ig bővíthető. A padlóra is jutott védőlap, hogy ne a harmadik sor üléseinek hátát koszoljuk össze. Tolóajtót máshol a már emlegetett Mazda5 kínál, de ennek a megoldásnak is vannak hátrányai, bár kétségkívül nagyon könnyűvé teszi a be- és kiszállást szűk helyen is.

Végre megdőlt az elméletem, miszerint minden Ford-motor egy literrel többet fogyaszt a konkurenciánál. Az 1,6-os dízel ugyanis beérte 6,2-vel száz – várossal és dugóval bőven tarkított – kilométeren. Alul erőtlen, de később megjön az ereje, a hangja az elfogadható határértéken belül marad. Lehúzott ablaknál beszűrődik némi kerregés, a hangszigetelés viszont olyan jól sikerült, hogy autópályán csak a szél susogását hallottam, prémium autókat megszégyenítő a csend. Igazán szuper élmény vezetni: a kormány példásan pontos, a váltó is rendben van, a kanyarban sem jött zavarba a futómű. A 115 lóerős változatban próbált TDCi létezik 95 lóval is, de ezen a 150 ezer forinton már nem érdemes spórolni.

Erős a konkurencia, főként a francia vonalon, ráadásul ők árban is versenyképesebbek a Fordnál, ami pedig – ha úgy nézzük – nem is olyan drága. Már 5,3 milliótól elérhető (a klíma nem alapfelszereltség, ejnye), persze sok extrával 8 millióra is feltornázható az ára. Az 1,6-os dízel Trend felszereltséggel 6,2 millió, ugyanez nem Grand (vagyis Compact) kivitelben 5,9. Mivel a kisebbik szerintem határozottan szebb, érdemes elgondolkodni rajta, ha nincs mindenáron szükségünk hét ülésre. Ha ügyesek vagyunk, az árból alkudhatunk, úgy pedig már kezd egészen barátságos lenni. Aki tényleg családi autót akar és tudomásul veszi, hogy 4 vagy 5 felnőttnek már nem tökéletes a kényelem, nem jár rosszul a C-max-szal.

Bármelyik fotóra kattintva megnyílik a képgalériánk!