Miért fél a gyerek az állatoktól?

A feleségem okos, kedves és teljesen normális érzésvilágú asszony, de nagyon fél minden állattól. Kicsi korában egy kutya megharapta, s azóta, ha csak szembejön vele egy eb az utcán, egész testében megfeszül. Szegény igyekezett nem átadni lányainknak ezt a fóbiát, de hát a gyerek ért a testbeszédből is. Amikor a szüleimhez megyünk és belépünk a kertbe, ők hárman nagy ívben kikerülik jámbor, öreg kutyánkat. A kisebbik még talán megsimogatná, ha nem érezné az anyja aggodalmát…

Tavaly sikerült a belvárosból kertes házba költöznünk. Mivel úgy nőttem fel, hogy mindig voltak állataink, nekem nagyon hiányzik legalább egy kutya. Ezt a feleségem még megértené, de a gyerekek ellenében sosem akarnék cselekedni. Arra kérem, segítsen nekem érveket találni, hogyan győzhetném meg hat- és négyéves kislányaimat arról, milyen jó lenne nekünk a háznál egy kutyus. Vagy kezdjük előbb tengerimalaccal, netán mókussal?
Üdvözlettel: Zsigmond

Kedves Zsigmond!
Hadd kezdjem azzal: rokonszenves a tapintata, hogy nem akar semmit ráerőltetni a családjára, hanem megpróbálja meggyőzni őket. Szerintem ne mókusozzanak, ne tengerimalacozzanak. Ezek az amúgy kedves kis állatok elfogadják a gondoskodást, általában szelíden viselkednek a gazdival, de megközelítőleg sem tudják azt a szeretetet és alkalmazkodást adni, amit egy kutya.

Nagyon kutyapárti vagyok, pedig én sem így indultam. Hasonló volt a helyzetem, mint az ön gyerekeié: édesanyámat egyszer megharapta egy kutya, és attól fogva ő is fóbiás volt. Ő sem nevelte a gyerekeit kifejezetten állatellenesnek, ám önkéntelenül átvettük a félelmét. Felnőttkorunkra ezt kinőttük, de megmaradt a közömbösség. Testvéremben mindmáig, míg nálam elmúlt, amikor a gyermekem könyörgésére nagy nehezen beleegyeztem, hogy legyen kutyánk. Nemhogy elmúlt a közöny, hanem annyira megszerettem kis spánielünket, hogy két évvel ezelőtti halálát máig siratom. A saját példámmal csak azért hozakodtam elő, hogy teljesen más általánosságban gondolni az állatokra, mint valamely egyedükkel együtt élni.

A feleségét tisztelem, hogy a maga részéről hajlandó beleegyezni egy kutyus jövetelébe. A kislányokat pedig meg lehet fogni a bennük pislákoló anyai érzésekkel. Mindenképpen kölyökkutyát válasszon, mert senkiben nem kelthet félelmet. Egy nyolc-tíz hetes kis szőrgombóc olyan mulatságos és kedves, hogy biztosan megnyeri a gyerekeket. De fogadnék rá, hogy a feleségét is!

Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes