Gyerekszobából tanulószoba

Ezt tették a hétéves Anna szülei is: nyár végén átválogatták az évek alatt felgyülemlett játékokat. Volt olyan, amit elajándékoztak, de olyan is akadt szép számmal, ami „csak” a padlásra került.

– És meglepően sok maradt a polcokon! – nevet az anyuka, Mariann. – Anna ugyanis nagyon sok kedvencétől nem tudott megválni. Eleinte ragaszkodtam ahhoz, hogy minden régi, kicsiknek való kacatot dobjunk ki vagy legalábbis tegyünk dobozba, de aztán rájöttem, hogy nem szabad ilyen hirtelen megfosztanom a játékaitól. Bőven elég neki az a változás, amit az iskola jelent, nem akartam még a megszokott kis világát is megbolygatni.

A pszichológus véleménye szerint Mariann jól döntött:
– Én azt tanácsolom a hozzám fordulóknak, hogy ha nem szükséges, semmit se változtassanak a gyerek környezetében az iskolakezdés miatt. Persze az íróasztalnak, az iskolás élet fontos kellékeinek – ceruzáknak, könyveknek, füzeteknek – kell a hely, de ez remekül elfér a nappaliban felállított íróasztalon is. Attól ugyanis, hogy elsős lett a gyerek, nem fog egyik napról a másikra megváltozni – mondja Nagy Andrea.

Örök vitaforrás, hogy az elsős gyermek, miután hazament az iskolából, játszhat-e önfeledten, vagy inkább tanuljon, készüljön a másnapra:
– A kettő szerintem nem zárja ki egymást. Úgy látom, vannak szülők, akik számára elképzelhetetlen, hogy ne tanuljon a gyerek otthon is. Nekik azt javaslom, hogy minden erőltetés nélkül, maximum egy órában nézzék át a feladatokat, beszéljék meg, mi történt a suliban, és aztán mindenképpen a játéké legyen a főszerep. A legjobb, ha gyerek nem is érzi azt, hogy vele tanulnak: vacsorakészítés közben az újságokban meg lehet keresni az aznap megtanult betűket, számokat, vagy ha az írással van a baj, hatalmas csomagolópapírokra lehet rajzolni. Ez szerintem többet ér, mint ingerülten, idegesen a füzet fölé hajolva kínozni a gyereket.

Németh Antalné nyugdíjas pedagógus szerint a szülők többsége ma többet vár el az elsősöktől, mint kellene:
– Én mindig adtam házi feladatot az elsőseimnek is, de csak olyat, amit rövid idő alatt, könnyedén meg tudtak csinálni. Tavaly volt olyan szülő, aki szólt, hogy szerinte nem terhelem kellőképpen a gyerekét, és ezért még az igazgatónál is bepanaszolt. A délután, a kora este a játéké. Futkározni, biciklizni, játszóterezni kell vagy éppen otthon „kuckózni”. Ahogy több lesz a feladat, kevesebbet fognak játszani a kicsik – de játszani fognak, és ez a lényeg.

A szeptemberi iskolakezdés semmiképpen nem jelenti azt, hogy a hat-hét évesek játékait száműzhetjük, még akkor sem, ha ezt a tanár néni kéri:
– Költöztünk, így a fiunkat nem abba az iskolába írattuk be, ahová eredetileg szerettük volna – meséli Fodor Anita. – A tanítónő meglátogatott minket, és a gyerekszobát meglátva közölte, hogy reméli, szeptembertől ez már igazi nagyfiús dolgozóhely lesz. Miki döbbenten nézte a tanító nénit, és amikor elment, zokogva bújt hozzám. Alig tudtam megvigasztalni. Az iskola egy rémálom volt: rengeteg házi feladat, gyűjtőmunka, mintha egy cél nélküli versenyen vettünk volna részt. A második félévet új iskolában kezdte a fiam. Itt játszószőnyeg volt az elsősök termében, a szünetekben tornáztak, futottak egy-egy kört, délután a napköziben pedig a játéké volt a főszerep. És ez így ment négy évig. Senkivel nem volt gond, minden gyerek megtanulta a tananyagot anélkül, hogy a legókat eldugtuk volna a polcok mélyére.

Játszani kell az elsős nagyfiúknak és nagylányoknak is, összegezhetjük a szülők és a szakemberek véleményét. Az, hogy mennyi idő jut a gondtalan játékra, csakis a felnőttektől függ.