Kutya vs. gyerek

A levélíró, aki eddig egy négyéves puli kényeztetésében jeleskedett, nemrégiben nagyszülő lett, mégpedig hármas ikreké. „Amikor a kutya meglátta őket, éktelen ugatásba tört ki. A gyerekek sírni kezdtek. Nem tudtam mást tenni, mint felkaptam a kutyát és bezártam az apám szobájába. Igazán akkor ijedtem meg, amikor indultak a fiamék haza. A kutya, nem tévedek, lesből készült támadni. Kénytelen voltam ismét felemelni (még oda is kapott a kezemhez), és elzárni. Arról szó se lehet, hogy megváljunk tőle, de tanácstalan vagyok, hogy mit csináljunk.”

Nem ritka ez a probléma. A „főszereplő” megszokta, hogy ő a központ, a kedvenc, az új jövevény pedig veszélyezteti ezt a pozíciót, amibe persze nem akar beletörődni, s próbál ellene tenni. Az állatvilágban a fiatal kutyák értenek a szóból, s azonnal meghunyászkodnak, ha egy öregebb rájuk mordul. Az embergyerek viszont nem ért a kutyaszóból, s ha őt akarja egy kis harapással móresre tanítani a megbántott kutya, hát okozhat akár iszonyú sérüléseket is.

Nyilvánvaló: nem érheti baj a pulit azért, mert megváltoztak családi körülményeik. Valahogy össze kell szoktatni az „ellenfeleket”. Ehhez türelem és szeretet szükségeltetik. Ha szabad egy javaslatot tennem, önöknek egy kicsit a puli mellé kellene állni, az eddigieknél is jobban szeretgetni, miközben az ikrek ott vannak. Ami viszont fontos, hogy soha, egyetlen percig sem maradhat egyedül a puli és a gyerekek! Vagyis, ha egy kicsit majd megnyugszik, nagyon óvatosan és nagyon vigyázva, de egyre közelebb lehet engedni a babákhoz, miközben folyamatosan dicsérjük és nyugtatjuk. Később aztán, amikor a pólyásból csúszómászó kisbaba lesz, aki mindent megfog, elvesz, majd újabb konfliktusok keletkeznek. De egyelőre próbálják megoldani a jelen gondjait…