Megbocsátás és irgalom

Van egy háromszobás családi házunk a főváros környékén, egy nyolcéves autónk, egyiken sincs adósság, hála istennek. Tizenöt és kilencéves fiainkat neveljük, rendes, jó gyerekek. Nekem nem százszázalékos az egészségem, amit a munkahelyemen, amíg lehet, titkolok. Péter buszsofőr Pesten, elképzelheti, milyen stresszes a munkája. Amúgy a természete nyugodt, de az, hogy negyvenévesen kezdődő gyomorfekélye van, önmagáért beszél. Szóval küszködünk, iparkodunk, de a családi életünk nagyon boldog.

Ám mostanában erősen zavarja valami. Úgy egy fél éve felbukkant az apja, akit a férjem négyéves kora óta nem látott. Pétert másfél éves korában vették állami gondozásba, két testvérével együtt, mert a szülők elhanyagolták őket, ittak, csavarogtak, az apa börtönben is ült. Egy darabig, évente egyszer-kétszer, látogatták a gyerekeket, aztán elmaradtak. Akkoriban nem figyeltek arra, hogy testvérek együtt maradjanak, így a három gyerek háromfelé került, csak felnőttkorukban keresték meg egymást. Most előkerült a papa és érzelmes húrokat penget. Mint kiderült, a másik két testvér azonnal kidobta. Először Péter is elutasította, de aztán adott neki egy kis pénzt. Az öreg csövezik, rimánkodott, hadd lakjon nálunk. Ezt persze a férjem elutasította, de attól fogva az apósom minden hónap ötödikén megjelenik, s Péter ad neki tízezer forintot. Azt mondja, ennyit megér neki, hogy az apja ne zaklassa, de szerintem egyszerűen sajnálja. Pedig nem rajta múlt, hogy nem halt éhen annak idején a három kisgyereke. Azóta vitázunk ezen, szerintem nem érdemel könyörületet az ilyen ember...
Üdvözlettel: Rózsa

Kedves Rózsa!
Tudja, a könyörület nem arról szól, aki kapja, hanem aki gyakorolja. Tisztelem a férjét azért, hogy megbocsátott az apjának. Helyesen tette, hogy nem fogadta be a házába. De hogy minden hónapban ad neki pénzt, az a jó szívéről árulkodik. Elhiszem, hogy mindketten alaposan megdolgoznak a család jövedelméért, sőt azt is aláírom, hogy az após nem érdemli meg, hogy törődjenek vele. De higgye el, a férje önbecsülésének nagyon is számít, hogy különb ember lett, mint az apja, s vele ellentétben, ő nem hagyja a sorsára. Az öreg, beteg iszákosra pedig már nem tud haragudni. Mindez pedig sokkal többet ér, mint tízezer forint. Ne ostorozza hát ezért. És azt is vegye fontolóra, hogy a fiai ennél jobb példát nem is láthatnának maguk előtt. Megbocsátás és irgalom – ez a két szó számukra többé nem papirosízű, elvont fogalom.
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes